Kedves Olvasóm!

A következő kis mesével szeretnék áldott, békés, szeretettel teljes Karácsonyi Ünnepeket kívánni Neked! :)

" Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte:

-Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?

-Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:

-Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?

-Nem Szeretet, nem tudlak elvinni - válaszolt a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:

-Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!

-Oh, Szeretet! mondta a Bánat! én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang:

-Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment.
A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:

-Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?

-Az IDŐ volt, mondta a Tudás.

-Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?

A Tudás válaszolt:

-Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"

Elveszett lovagkor

Ha megkérdezné valaki, hogy milyen korszakba mennék vissza akkor nagy valószínűséggel a lovagkort választanám. Oka meglehetősen egyszerű. A nők gyönyörű ruhákban jártak, s bár helyzetük nagyban függött rangjuktól, sokkal nagyobb becsben tartották akkor a nő legfontosabb értékét- a szívét.
A kisfiúk arról álmodtak, hogy egyszer hős lovaggá ütik őket és elnyerik egy gyönyörű nő kegyét. Álmukért pedig kisgyerek koruktól küzdöttek... mígnem elsajátították az összes lovagi erényt és megkapták a kitüntetést.
Mi lett ma ezekből a lovagi erényekből? Maradt egyáltalán valami???

Lássuk csak: BÁTORSÁG... azt kell, hogy mondjam, hogy változó. Néhányan bátrak és kiállnak magukért- ők általában el is érik céljukat, s vannak akik bátortalanok és ők még az esélyt sem adják meg maguknak. Személy szerint nálam helyzetfüggő, hogy bátor vagyok-e... ha nagy a tét akkor kevésbé-bár mostanában gyakran éreztem, hogy nincs veszteni valóm és inkább megpróbálok mindent, minthogy később azon rágódjak mi lett volna ha... A férfiaknál azt lehet megfigyelni, hogy egy kevésbé megnyerő külsejű férfi is igen könnyen eladhatja magát (nem is akármilyen nőnek) ha van mersze és kiáll magáért. Persze mindig ott a bukás lehetősége, de a lehetőség azért van, hogy éljünk vele. ;)
A második erény az IGAZSÁGOSSÁG...ez nagyon szubjektív, hogy kinek mi az igazságos...azt gondolom erre kár szavakat fecsérelni, hiszen mindenki a maga igazáért küzd. Az egyetlen fontos dolog, hogy soha ne felejtsük el egy kicsit a másik szemével is nézni az adott helyzetet- ez nagyban hozzájárulhat egy mindenki számára kedvező állapot eléréséhez, egy kompromisszumhoz.
Ezt követően sorba jönnek olyan erények amelyek szerintem kevésbé fontosak egy kapcsolatban, mint például az irgalom vagy a hit vagy a nagylelkűség... ezek az élet egész más terén bontakozhatnak ki...talán most nem is foglalkoznék velük. Térjünk inkább rá a REMÉNYre. A REMÉNY szerintem az egyik legszebb magyar szó. Egy csoporttársam egyik órán azt mondta, hogy számára ez egy abszolút negatív jelentéstartalommal bíró kifejezés. Én imádom ezt a szót, engem erővel tölt fel. Nekem teljesen pozitív élményt ad. A remény egy olyan kis pici fény ami mutatja az utat a célod felé egy végtelennek tűnő sötét labirintusban. A férfiak szerintem legalább ugyan annyiszor remélnek mint a nők, csak talán nem szeretnek. A remény az olyan esetlen...vagy bejön vagy nem. Olyan nőknek való dolog... :)
ERŐ: hát ez az ami minden férfinak talán a legfontosabb manapság. Hogy "legyen helyén az az izom", hogy tudjon valamit mutatni a nőnek, a barátoknak, önmagának. De miért? Önbizalom? Bizonyítás? Valami ilyesmi bújhat a háttérben. Régebben a gyengék védelmezése volt az elsődleges indok...ma már nem erről van szó. Persze nem utolsó szempont hogy valaki meg tudja e védni a szeretteit adott esetben a barátnőjét valaki(k)től...de azért itt többről van szó. Lehet, hogy sok férfi attól érzi magát igazán vonzónak és akkor érez magában kellő önbizalmat ha elégedett a testével. Hát azt hiszem ezt mi nők nem bánjuk... ;P És ami minket illet-és ami engem illet erősnek nem mondanám magam. :) Legalábbis fizikailag nem... :) De azért vannak nők akik mindent megtesznek hogy ringbe szálljanak hím társaikkal. :D
Még egy erény és befejeztem mára... HŰSÉG. Na ez az aminek bőven híján vagyunk manapság. Akár nőket- akár férfiakat vizsgálunk. A hűtlenség mindenhova belopta magát...kapcsolatokba, barátságokba, házasságba...mindenhol ott van. De mi váltja ki? Meggyőződésem hogy az elégedetlenség az ok. Ha valaki hűtlen valamihez vagy valakihez az azt jelenti hogy nem kapja meg azt amire valójában vágyik ezért másban keresi azt. Persze egyszerűbb lenne olyankor kilépni a jelenlegi helyzetből és szabadon keresgélni a jót- de ez az életben nem ilyen könnyen kivitelezhető. S persze olyan helyzetek is vannak amikor nem gondolkodunk azon hogy a másiknak mégis mi lenne a jó...A kérdés csak az: Ki a fontosabb a másik ember vagy Mi magunk??

Felejtés

Ez az a szó amit soha nem akarunk hallani, aztán mégis kimondjuk és néha bizony komolyan is gondoljuk. De mennyi idő alatt és miképp lehet feledni? Vagy lehet egyáltalán? Ez is egy az élet nagy kérdései közül. Nyilván sok ember fejtegette már ezt és mi magunk is bizonyára el-eltöprengtünk erről. Amikor egy barátunk/barátnőnk kerül olyan helyzetbe, hogy felejtenie kell, bizony nagyon nagy hanggal és bizonyossággal tudjuk támogatni. Bezzeg amikor a saját érzelmi életünket kellene helyre rakni semmi sem megy. Ez a felejtés dolog pedig a legrosszabb...mintha az ember fogát húznák. Ha szépen ér véget egy kapcsolat nehezen felejti el az ember a jó dolgokat. Szentül hittem, hogy ha csúnya véget ér egy románc akkor sokkal könnyebb túllépni rajta. Hát tévedtem. S akkor megfogalmazódott egy mondat:a szerelem erről szól: imádjuk egymás hibáit, aztán egy idő után gyűlöljük a másik erényeit...
S tényleg. Gondoljunk csak bele. Amíg boldogok vagyunk valakivel, megismerjük a másik jó és rossz tulajdonságait s azokkal együtt szeretjük egymást. Amikor azonban kilépünk a szingli létbe és egyedül üldögélünk a szobában a hatalmas ágy közepén, vagy épp egy buliban megismerünk egy újabb bájolgó egy éjszakás románcot kutató egyedet akkor mégiscsak előtör egy érzés: utáljuk amiért egyedül vagyunk- visszapörgetnénk az időt- csak egy pár percre, hogy ne tűnjünk olyan jelentéktelennek, magányosnak.
A feledés miért ilyen nehéz? Csak nekünk nőknek nehéz? Eddigi tapasztalatok alapján kijelenthetném , hogy mi nők sokkal nehezebben felejtünk mint férfi társaink. Míg mi akár évekig újra és újra átértelmezünk egy-egy kapcsolatot, addig a pasik már árkon-bokron túl járnak. És mikor ezeket a sorokat írom akaratlanul eszembe jut pár jó barátom akik hasonlóan viselkednek mint az átlag nők. Akkor lehet hogy nem is nem kérdése az egész? Fájdalmas kijelenteni és leírni, de azt hiszem tudom a választ. Talán tényleg nem attól függ a felejtés könnyedsége és ideje hogy nőkről beszélünk-e...sokkal inkább a kötődés mélységétől. Úgy gondolom, hogy aki igazán szeret valakit az nem lép túl egyik napról a másikra. De mégis mennyi az az idő amit ki kell várni? Barátnőim szerint az együtt töltött idő felét érdemes kivárni. Ha valaki korábban új kapcsolatot létesít az nem is szeretett igazán? Ezen azért érdemes elfilózni azt hiszem. Ki kinek mennyit és mit ér?! Nem ártana felébredni a rózsaszín álomból és két lábbal a földre lépni. Az biztos, hogy az az ember akit visszasírunk az nem érdemli meg egy könnycseppünket sem! S mi segíthet hogy könnyebb legyen? Barátok, munka, hobbi, akármi ami kikapcsol. Kényesztessük magunkat, csináljuk azt amihez csak kedvünk van, mert megérdemeljük a boldogságot. A feledéssel pedig ne foglalkozzunk és ami a legfontosabb: soha ne bánjunk meg semmit! :)

Tél???


Ez az az évszak amely ellen az egész szervezetem- fizikai és szellemi téren is tüntet... Az első fagypont közeli napon már fáj a torkom és fázom még 6 pulcsiban is. Ilyenkor legszívesebben téli álmot aludnék...vagy elrepülnék valahova -mondjuk egy napsütötte helyre, mindegy hova. :P
De mi váltja ki, hisz a tél szép is lehetne. Épp hazafelé utaztam a busszal amikor elámulva néztem a havas fákat, valami csodálatos látványt nyújtott. Hétvégén pedig kint voltam szaktársaimmal Bécsben- elbűvölt a város. Minden fel volt díszítve, igazi karácsonyi hangulatom lett tőle... De valahogy mégsem megy nekem ez a szeressük a telet dolog... Sok embernek a hógolyócsaták, a hóemberépítés, a szánkózás, a szeretet ünnepe, a meleg kandalló jut eszébe a télről... nekem sokkal inkább a hideg, az elmúlás, az egyedüllét, valaminek a vége... Lehet, hogy nem állok éppen pozitívan a dolgokhoz, de biztosan lelkesebb lennék, ha lenne valaki akivel melegedhetnék a hideg napokon... de sajna úgy látszik nem csak az eső fagy meg ebben a hidegben...

Szakmai gyakorlaton azt a feladatot kaptam, hogy megadott szereplőkkel és címmel írjak egy mesét a múzeumba látogató gyerekeknek. :D Hát ez lett belőle!

Szekrénymese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy óriási Csodaszekrény. Ezt a szekrényt nem véletlenül hívták így ugyanis benne rengeteg csoda rejlett. Felső polcán a gyönyörű Szerelmes Hercegnő élt mesebeli palotájában. A hercegnő minden nap elment sétálni varázskertjébe, ahol egyre csak arról ábrándozott, hogy megtalálja az igaz szerelem. Egy napsütéses délután amikor ugyancsak a kertjében álmodozott, egy törött szárnyú kismadárra lett figyelmes. A madárka szomorú hangjára a Hercegnő azon nyomban segítségére sietett. Miközben gyógyítgatta, elmesélte a kismadárnak, hogy mennyire szeretné már megtalálni élete szerelmét. A kismadár biztatóan szólt a Szerelmes hercegnőhöz: „Én bizony tudom, hogy él a Csodaszekrény legalsó fiókjában egy erős, kedves Herceg, aki nagyon magányos.” A Hercegnő azonban nem hitt a kismadár szavainak s tovább ábrándozott.

Mindeközben távol e csodálatos birodalomtól, a szekrény alsó fiókjában valóban éldegélt Birsképű Herceg nagy magányában. A Herceg egyedül lakott, hatalmas fiókjában csak egy-egy lyukas zokni volt a társasága. Álmodozott is egy gyönyörű Hercegnőről, akivel majd széppé varázsolhatják az ő szürke birodalmát. Mígnem egy nap egy színes kismadár repült be a Herceg fiókjába. A kismadár rászállott a Herceg vállára és vidáman énekelni kezdett: „Drága Hercegem! Álmod nem csak álom. Messze innen él egy csodaszép Hercegnő, aki csak arra vár, hogy megtalálja a nagy Szerelmet!” A Herceg nagyon megörült a kismadár szavainak, azonnal faggatni is kezdte. A kismadár elmesélte, hogy a Hercegnő nem csak meseszép, de nagyon jószívű is, hisz segített neki amikor eltört a szárnya. A Herceg már a kismadár elmondásából beleszeretett a Hercegnőbe s írt is neki nyomban egy levelet:

„Szerelmes Hercegnő! Hallottam, hogy gyönyörűségednek és jószívűségednek nincs párja e világon. Bárcsak leküzdhetném valahogyan a Csodaszekrény óriási polcait és feljuthatnék Hozzád, hogy ezt személyesen is elmondjam Neked!”

A kismadár csőrébe fogta a papírt, s vígan repült ki a fiókból egyenesen a Csodaszekrény legfelsőbb polcára. A Szerelmes Hercegnő teljesen elámult, hogy a kismadár szavai valóban igazak voltak és nagyon örült a Birsképű Herceg levelének. Nem tudta hogy küzdhetnék le a Csodaszekrény óriási polcait. Napokig gondolkodott, mígnem eszébe jutott, hogy kötni fog egy sálat ami leér egészen a Herceg fiókjáig. A Hercegnő azon nyomban megüzente ötletét a Birsképű Hercegnek és bizony neki is állt a munkának. A Herceg boldog volt a Hercegnő ötletétől, s bár tudta, hogy óriási útnak néz elébe, bátran vállalta a kihívást a Szerelmes Hercegnőért. A csodálatos Hercegnő éjjelt nappallá téve kötött, mígnem egy év elteltével elkészült a sál. A kismadár már vitte is a hírt a Hercegnek, aki azonnal útnak is indult. Birodalma legszélén találta meg a sál végét s mindjárt fel is kapaszkodott arra. A Birsképű Herceg egész nap mászott felfelé, mígnem elérte a szekrény középső polcát. Mivel nagyon hosszú és fáradalmas volt az útja, s már a nap is lenyugvóban volt, úgy gondolta megpihen egy kicsit. A középső polcon rengeteg érdekes dolgot látott. Színes pulcsik, pólók hevertek szerte szét, közöttük pár nyakkendő is kanyargott. A polcon egy lélek sem élt, s lehet, hogy épp ezért kissé félelmetesnek találta. A sötétben egy furcsa alakot látott közeledni. Néhány pillanattal később egyértelművé vált, hogy az alak nem más mint Naudia a nagy Boszorkány. A Herceg mit sem sejtve a Boszorkány természetéről, kedvesen köszönt neki. A Boszorkány azonban egyből ráförmedt a Hercegre s megfenyegette, hogy ha nem az ő leányát veszi feleségül, útját szegi s soha nem találhat oda a Hercegnőhöz. A Herceg nem ijedt meg a csúf Boszorkánytól sőt alkut ajánlott Neki: a Boszorkány kérdezhet tőle bármit, s ha ő nem tudja a választ elveszi a lányát, ám ha megmondja a választ úgy szabadon kell engednie. Naudia elfogadta az ajánlatot, s ravaszul mosolygott. A kérdés a következő volt:

Mi az? Reggel négy lábon mászik,
délben két lábon jár,
este pedig három lábon botorkál.

A Herceg bizony megijedt egy pillanatra, hogy talán soha nem fogja megismerni Szerelmes Hercegnőt. Aztán újra és újra elismételte a találós kérdést:

- Reggel négy lábon mászik? Délben kettőn jár? Este pedig három lábon botorkál? Ez nem lehet más, mint az ember! Hisz míg kisgyermek, nem tud járni csak mászni, mikor felnő két lábon jár, s mikor megöregszik már csak bottal mendegél.

A Boszorkány mérhetetlen haragra gerjedt, s mérgében azonnal eltűnt a Herceg szeme elől. A furfangos Herceg már alig várta, hogy találkozhasson a Hercegnővel, ezért rövid pihenés után folytatta is útját. Még egy teljes napig mászott a Herceg fölfelé a hosszú sálon, mígnem elérte a Csodaszekrény legfelső polcát. Varázslatos látvány tárult elé. Egy hatalmas kert képe fogadta telis tele virágokkal és szebbnél szebb pillangókkal. A kismadár is ott ült az egyik ág szélén, s a Herceg láttán nagyon megörült. Azonnal a Hercegnő elé vezette a megfáradt vándort, aki ugyancsak elámult annak szépségétől. A Hercegnő ettől a pillanattól kezdve valóban Szerelmes Hercegnővé változott s boldogan éltek míg meg nem haltak.

"Ha tudod, mondd meg ki vagyok!?
Te nem ismersz csak egy árnyékot belőlem...egy darabot."

Nehéz megnyílni olyan ember előtt akit nem ismerek. Persze minden két emberen áll. Úgy gondolom, hogy van olyan ember aki nagyon hamar megtöri a falakat és szinte játék az egész... és persze vannak olyanok akik mellett ha megfeszülök sem tudok teljesen nyitott lenni. Mi lehet a két ember közti legfőbb különbség? Ha nem merem kiadni magam azt jelenti félek. Ha félek akkor van a másikban valami ami veszélyes lehet rám nézve... talán a legveszélyesebb dolog, ha érzem hogy az illetőt őszintén és szívből meg tudnám szeretni.

Ősz?!

Sohasem szerettem ezt az évszakot. Nem is kérdés, hogy miért... véget vet a nyárnak, egy sokkal hidegebb korszakot hoz magával. Lehullanak a fáról a levelek, elhervadnak a virágok, szép lassan elalszik a természet... A tavaszi zsongásnak épp az ellentétét produkálja: minden lecsendesedik és olyan elmúlásos hangulatba hoz. Aztán elolvastam Ady ezen versét és már nem is nézek olyan rosszallóan erre az évszakra. :) Szinte érzem a kandalló melegét és a sült gesztenye illatát. :)

"Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát. "
(Ady Endre: Az ősz dicsérete)

Élményáradat

Leginkább ezzel a szóval tudnám körül írni ami a héten történt... :D Hétfőn még mit sem sejtve totál nyugiban végigültem az utolsó órámat marketingből, kedden egész nap suliban voltam, még az esti angol órára is benéztem. Este lehívtak Playbe körülnézni, de rövidre lett fogva a téma mert szerdán előadást tartottam. :) Már hetek óta készültem hogy megnézem milyen is idén a Lapos Tanszék?! Hát le is néztem, de a számításaim nem nagyon jöttek be...valahogy semmi sem úgy alakult ahogy elképzeltem... Először is úgy volt, hogy lakótársammal Kingával megyek, de ő meggondolta magát így egyedül mentem be a városba. Ott találkoztam szaktársammal Judittal és lakótársával Kamillával. Együtt mentünk le az Étterembe, iszogatni... A buli maga nagyon jó volt és az este további részére sem lehet panaszom...maradjunk annyiban, hogy értek meglepetések. ;P Reggel mikor hazaértem és lefeküdtem volna alucikálni megszólalt a telefonom. :) Szóval mit sem törődve a nemalvással gyorsan rendbe szedtem magam és lementem a városba. :P A nap további részében a tűző napsütéssel és a társasággal csak még jobb kedvre derültem. :) Miután hazaértem a lakótársaimmal beszélgettünk egyet, majd viszonylag korán ágynak estem. Másnap konzultációm volt, meg elmentünk Kingóval Árkádolni. Ismét csábításba estem- oka persze az előbb említett nőszemély volt- olyan isteni duplacsokis Magnumot ettünk hogy így azóta is csak azt ennék... :P Na aztán este csörrent a telefon, drága főszerkesztő barátosnőm- Etti hívott, hogy leegyeztessük az estét. Nem más volt kilátásban mint egy 30Y& Heaven Street Seven koncert! Megkért, hogy ha már arra járok és ha még kedvem is van csináljak riportot valamelyik bandával. :o Hátjó... :) Kezdeti félelmemet Kinga orvosolta, lelkesen felajánlotta támogatását. :D Így hát oda is mentünk kapunyitásra. Mondanom sem kell, hogy fergeteges élményben volt részünk. A srácok nagy örömmel és szeretettel fogadtak minket. Persze uncsi lett volna ha minden jól megy, a diktafonom kapásból úgy döntött hogy nem működik tovább miután már 5 perce beszélgettünk a Beck Zolival... De persze iszonyatosan spontán és jófej volt, egyből megadta az e-mail címét és felajánlotta h írásban elküld mindent amit csak szeretnénk! :) A helyzetből viccesen sült el mert míg én úgy éreztem h nagyon gáz a szitu ő megnyugtatott hogy ne parázzak ez mindenkivel megesik. :D Hátjóó... túl tettem magam a dolgokon s folytattuk a beszélgetést. De nemcsak beszélgettünk, de elmentünk kajálni és még a koleszba a szállóhelyükre is felvittek minket. Magam sem hittem volna, hogy ez lesz de egészen reggelig ott voltunk velük!!! :) Ami azt illeti még marasztaltak de már 6 óra volt és ők is 10-kor keltek...szóval na.. :D Lényeg a lényeg, hívtak nekünk egy taxit és hazamentünk. Természetesen nem volt elég ez a hétvége, arra hogy feldolgozzam a héten történteket, de az már jó lépés, hogy megoszthattam veletek! :) Közösségi oldalakra nem töltök képeket, de itt kaphattok némi ízelítőt... :P

Első képen: Beck Zolival (30Y), másodikon Varga Ádival (30Y), harmadikon Kovács Ákossal (HS7) és Németh Robi (HS7) ;)

Ébren álmodom

Mást sem teszünk egész életünkben mint az álmainkat próbáljuk megvalósítani. Vannak időszakok amikor úgy érezzük semmi nem jön össze s talán nem is érjük majd el céljainkat...aztán jönnek derűsebb idők amikor minden könnyebbnek tűnik. Ez így van rendjén s már-már közhelyként hangzik az egész.
Érdemes egyáltalán állandóan az álmainkkal foglalkozni? Azt mondom mindenképp szem előtt kell őket tartani, de néha kell egy kis idő...csak úgy egyedül és megpihenve. Minden esetre nagyon fontos hogy mindig ébren álmodjunk. Miért? Mert tudni kell észrevenni ha az álmunk megvalósulni látszik! Örülni kell annak amit elértünk, s hagyni kell egy kis pihenőt mielőtt új célokat tűzünk ki.

Sok dolog történt velem mostanában. Rengeteg rossz dolog és aztán sok jó is. Eltűnésem fő oka az volt hogy feltorlódtak a tennivalók és a problémák...ezekről most nem szeretnék írni...
Aztán mára úgy néz ki egyenesbe jöttek a dolgaim, elkezdtem a KRESZ tanfolyamot, nagyban csinálom az utolsó előtti félévemet művelődésszervező szakon és hát közbe néha-néha még dolgozom is. Sok időm nincs, de szeretem a pörgést, nem panaszkodom. :) Sokan rám szóltak, hogy sok időt töltök mostanában egyedül a szobában, hogy nem írok a blogomra, hogy szinte alig hallanak rólam na meg hogy miért vásárolgatok egyedül??! Nem kell aggódni épp csak szükségem volt/van egy kis időre. Rájöttem, hogy néha bizony önzőnek kell lenni egy kicsit. Kell magunkkal is foglalkozni, mert addig nem lehet egészséges kapcsolatokat kiépíteni amíg magunkkal nem vagyunk tisztában. Néha elég egy kis relax gyertyákkal és a kedvenc könyvünkkel, vagy egy délután mackónaciban és trikóban a kedvenc sorozatunkkal meg egy bögre kakaóval. Van hogy súlyosabb a helyzet és bizony vásárolni kell menni.. :P Én mindezt megtettem sőőőt...voltam fodrásznál, kozmetikusnál, manikűrösnél amíg a nyári fizum bírta! :P (Ha már lúd legyen kövér tudjátok! :) )
A rizikós oldalról nem beszéltem... áhám szóval nevezzük magánéletnek :) Ezen még mindig van mit csiszolni, ugyanis egyenlőre az ősznek megfelelően sünikéset játszom épp... Szóval egyelőre nem nagyon engedtem magamhoz közel senkit. Reméljük idővel megtörik a jég. :)

Egyelőre ennyi lenne, remélem mindenkinek tetszik az új őszi dizájnom a kis csirkémmel meg a sapijával! :) Kingának pedig köszi a dizájnos tanácsokért! :)

Minden jót és köszi az érdeklődést! :)

Kedves Olvasóim!

Már rég írtam magamról, hogy mi is történik velem mostanság...gondoltam ideje bepótolni. :) A nyár nagyon gyorsan telik, ami csakis azért lehet mert mindig van mit csinálni. :P Júniusban hazaköltöztem, és rendet raktam magam körül itthon. Meglehetősen elhanyagolt volt már a szobám, hiszen alig voltam itthon. Napokba telt míg minden nem kellő kacatot összegyűjtöttem és kiszórtam...
Ezt követően júniusban új albérletet kellett keresnünk. Ennek nagyon egyszerű oka volt, a főbérlőnk nem tartotta be a szavát és nyárra a megbeszéltnél többet kellett volna fizetnünk. Mivel nem tartottuk ezt egyenes dolognak így összepakoltunk és új albiba költöztünk. Az új lakás nincs annyira a központban de annál otthonosabb, családiasabb környezet jellemzi. Amellett, hogy új otthont teremtettünk magunknak, egy 4. emberkével is bővültünk. Ő Jani, aki Kingának volt osztálytársa és akit az előző albinknak köszönhetően ismerhettünk meg, hiszen ott szomszédok voltunk. :) A lakásról még annyit hogy 2,5 szobás, egy 10 emeletes 5. emeletén található. Egyenlőre kicsit tartok tőle, hogy a távolság miatt hogy járunk be majd minden nap...de remélem hogy megoldható lesz.
Júliusban dolgoztam, ugyanis keresztapám beszervezett a Payer-hoz Ajkán. Irodán dolgoztam 2 hétig, közben hétvégente Tesco-ben pénztáraztam. Persze ez a két hét rendesen leszívott. De szerencsémre visszahívtak a Payerbe úgyhogy még augusztusban lesz 2 hetem ott. :)
Egyébként nagyon jól éreztem magam ott, rengeteg embert megismertem. :)

Mindezek mellett voltam azért bulizni is...bár nem sokat eddig. :P
Voltam a Bla-Blában a csajokkal kb 4 hete... :P Megismerkedtem egy kedves sráccal, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. :) Aztán voltam Utcazenén Kingával, Zolival és Tukival, amit egybe kötöttünk egy kis balatonakarattyai Tuki házának meglátogatásával. :D Grilleztünk meg borgácsoztunk, aztán másnap elmentünk a Veszprémi állatkertbe is. :) Nagyon jól éreztem magam és tök jó volt kicsit együtt lenni. :)

Aztán lassan közeleg a szülinapom, amit eredetileg Győrben akartam tartani, de idén sem fog ez összejönni, sőt úgy tűnik, hogy idén külön tartom Ajkán és Győrben... de ettől függetlenül biztosan nagyon jó lesz! :)

Egyenlőre azt hiszem ennyi, aztán majd jelentkezem ha történik valami! :P:)
Legyetek rosszak és élvezzétek a napsütést amíg lehet! :P
Cupp ^^

A Magányról

A legrosszabb dolog, amitől valójában mindig is féltem az, hogy egyedül kell leélnem az életemet. Ennél rosszabb érzés szerintem nincs. Amikor teljesen egyedül vagyok és mindenki olyan távolinak tűnik. Amikor úgy érzem hogy háttal vagyok a világnak...vagy a világ van háttal nekem. A Magány-mint olyan, eléggé személyfüggő. Épp ezért számos megközelítését vizsgálhatjuk. Lehet valaki azért magányos mert csalódott- mert elhagyta valaki. (szerelem szülők, barátok) De az is Magányos akinek sohasem volt senkije. Hogy melyik a rosszabb, nos talán annak rosszabb aki elveszít, hisz az tudja milyen ha VAN valaki mellette.
Na de mi is maga a magány?? A magány az egyedüllét??
Amikor valakinek azt mondom, hogy magányosnak érzem magam, mindig az a válasz érkezik, hogy "De hisz nem vagy EGYEDÜL! Ott vannak a barátaid akik szeretnek, a szüleid akik érted élnek, a tesód, a nagyszüleid stb.. " Nah igen. Ezek szerint a magány és az egyedüllét nem is ugyan az, hiszen olyan ember is lehet magányos aki körül "több százan" vannak.
A magány nem érzékelhető, nem látható kívülről- annál sokkal beljebb rejtőzik. Valahol a lelkünk mélyén.
Feltehetjük magunknak a kérdést: Van-e olyan ember az életünkben akivel nem tudjuk egymást nélkülözni? Aki nélkül hasznavehetetlenek vagyunk??
Akinek van egy az már szerencsés ember. Akinek több is van az igazán boldog lehet. (Itt most nem több pasira vagy csajra gondolok, hanem igaz barátokra-akik nélkül nem tudnál teljes életet élni stb..)

Erről beszélgettem Kingával is, s akkor jutott eszembe a hasonlat: LAKAT és KULCS
Mindkettőnek fontos funkciója van. A LAKAT a saját személyünket védi. A KULCSOK más emberek lakatjait nyithatják ki. Kulcsok a bizalomhoz, a barátsághoz, a szerelemhez stb. Ha két ember sikeresen kinyitja egymás lakatját az az igaz szerelem kezdete lehet.
Jelen esetben a Magányra vonatkoztatva a lakatos metaforát...a Magány talán olyan lehet mint egy lakat a kulcsa nélkül és egy kulcs ami nem találja a saját zárát.

Mostanság én is így érzem...sőt még tetőzöm is a helyzetet, hiszen amikor közeleg egy kulcs, még csak esélyt sem nyújtok neki hogy kinyissa a lakatot. Biztosan nincs jól ez így, viszont a magányos időszakot fel lehet használni nagyon sok mindenre.
Például saját magunkra fordíthatjuk az időnket. ;)

Barátokról Nr.3.

Kedves Olvasóim! :)
Azt hiszem eljött az ideje, hogy végre bemutassam Nektek egy újabb kis szösszenetben egy nagyon jó barátomat. (: Igaz nem olyan rég óta ismerem az illetőt, de annál fontosabb szerepe van már a kis életemben. S hogy kiről is van szó... számos becenév illeti Tuki, Tukcsi, Kuti Professzor, Peti, Kecske :D :P ésatöbbi... :P Becses nevén Kuti Péterről lesz szó az elkövetkezendő sorokban. :)



Ismeretségünket Győrnek és a főiskolának köszönhetem. Első évben még nem nagyon ismertük egymást, mert teljesen más körökben forogtunk...aztán sok közös barátunk lett és végül is a 3. szemeszterben kezdtük megismerni egymást. Sokszor meghívtam az albinkba bulizni aztán arra eszméltünk, hogy egyre többet van nálunk...s végül ebben a félévben lakótársunkká is fogadtuk Kingával. :) Azóta persze barátságunk csak még inkább elmélyült, azt hiszem már nagyon sok mindent tudunk egymásról. A heti 5 együtt töltött nap nem csak arra elég, hogy kiismerjék az emberek egymást, hanem arra is, hogy számos közös emléket szerezzenek. Ha csak így gyorsan végig gondolom, hogy mi minden hülyeséget csináltunk az elmúlt fél évben...hááát... :D Nem is tudom hogy fért bele ebbe a rövid időbe.. :P Felidézve a palacsintasütést, a bulikat, a parton beszélgetést, az erkélyen penészeshúst boncolást, a "dalban mondom el" dolgainkat, a szilvesztert, a chippendale-t, a lakógyűléseket, a vízzel locsolást, a perecdobálást na meg a hajgumicsatákat.... stb csak mosolyogni tudok. :)
S hogy ezek fényében milyen is ő? Hát először is egy energiabomba, sportos- versenyszerűen bicajozik, 99% ban mindig jókedvű, mindig mindenben benne van, nem is tudok olyat mondani amire azt mondta hogy ezt inkább hagyjuk. :D Emellett nagyon tudatosan él, mindig tervez és véghez is viszi amit elgondol. Szereti a vígjátékokat, mindenféle zúzós zenét és a sajtot. :D Negatívumként talán a futós cipőjét tudom csak felhozni... :P :D Nah meg a reggeli metál zenéjét... -.-" :P

Tudni kell róla, hogy imád csipkelődni de persze ehhez hozzá lehet szokni... :D

Volt egy időszak amikor ki akart menni Amerikába, be is adta a vízumot. Na akkoriban nagyon haragudtam rá...mint egy durcás kislány. És folyamat próbáltam lebeszélni, de ennek az egyetlen oka az volt, hogy nagyon szerettem volna marasztalni. Igazság szerint féltem, hogy megszakad ez a barátság ha távol lesz... hozzáteszem ez önző dolog volt részemről.
Na de a sors úgy hozta, hogy egyenlőre itthon marad, tehát virulhat a fejem rendesen. :P

A jövőre tekintve egyenlőre annyi biztos, hogy részemről/s szerintem részéről sem fog megszakadni ez a kapcsolat a diplomaosztást követően. :) Azt hiszem minden esély megvan egy élethosszig tartó barátság kialakulására! :)

Wass Albert: Csak csendesen

(részlet)

(...)csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
(...)
Gyere velem...
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen...

A HIBA

A szó hallatán mindenkinek keserűség, rossz emlékek, kínos helyzetek, megbánás vagy düh jut eszébe. Az biztos, hogy csupa negatív dolgot kapcsolunk a szóhoz...
Sokan sokféleképp látják a dolgot...

"Hibát elkövetni nem a gyengeség jele. Ha nem ismerjük be, hogy hibát követtünk el, az az igazi gyengeség."

Hangzik az idézet. S való igaz... de azzal, hogy belátjuk a hibát még nem teszünk jóvá semmit. Amit az ember megtesz, kimond...azt nem lehet végérvényesen visszacsinálni. Sajnos. Sajnos?? Vagy ez így jó? Lehet... lehet, hogy a hibák lényege nem is az, hogy felismerjük őket és megpróbáljuk őket jóvátenni, hanem, hogy tanuljunk belőlük, hogy legközelebb ne kövessük el őket.
Sokan mondják..okos ember a más kárán tanul... Na persze... nem nagyon adódott az életemben eddig olyan szituáció amit azért tanultam meg mert XY is elkövette. Szerintem mindenki a saját kárán tanul leginkább. De az is érdekes, hogyha elkövetek egy hibát és belátom, azzal próbálom nyugtatni magam, hogy biztos ez sem véletlen..."Ennek biztosan oka volt" :)
Mint mindennek ugyebár...
De elméletem számos kérdőjelet hagy azért maga után... Sok helyzetben felmerül a kérdés, hogy mi lett volna ha akkor nem hibázom??

Na ez az amit sohasem tudhatunk meg már! S talán nem is érdemes erre gondolni. Azt mondom próbáljuk meg mindig kihozni az adott helyzetből a legjobbat...legyünk megbocsátók és tudjunk bocsánatot kérni!

Ennyiről szól! ;)

Kedves Blogolvasóim! A téma amit most fogok fejtegetni nem épp mondható vidámnak, de nagyon kikívánkozik belőlem így hát kiadom... A héten teljesen véletlenül megnéztem 2 olyan filmet is aminek nagyon szomorú végkimenetele lett.

Az egyik az Édes november című romantikusnak induló film. Egy életvidám, boldog, önálló lányról szól, aki sok férfinak segít abban hogy megtalálják önmagukat az életben. Aztán egyszer csak beleszeret az egyik ilyen férfiba. Ez az illető egy munkamániás önző ember, de a lánnyal együtt töltött idő teljesen kifordítja ebből a sivár életből s élni kezd.... Aztán kiderül, hogy a lánynak mirigyrákja van és meg fog halni. A fiú rengeteg gyönyörű meglepetéssel készül a lánynak, kéri, hogy had maradjon vele, a lány azonban nem engedi ezt meg, elküldi a fiút. Nem akarja, hogy elesett, megtört, beteg emberként emlékezzen vissza rá... A másik film szintén arról szólt, hogy a főszereplő nő elveszíti élete párját egy balesetben... Amikor ilyen filmet nézek nagyon rossz érzés fog el. Az élet legtermészetesebb dolga a halál. Mindenkinek szembe kell ezzel néznie, hisz mindannyiunkat utoléri...előbb vagy utóbb. Ennek ellenére az emberek csak nagyon kis hányada tud szembenézni vele, sokan inkább nem gondolnak rá. Csak akkor tudatosul bennünk, hogy velünk is megtörténhet ha életünk párja, szülőnk, barátunk, nagyszülőnk vagy valamely ismerősünk meghal. Érdekes, hogy éljük mindennapi életünket, találkozunk szeretteinkkel és eszünkbe sem jut hogy talán holnap már semmi sem lesz a régi. Persze nem is kell ilyenre gondolni, de miért ne lehetne tudatosan úgy élni, hogy minél többet elraktározzunk a másikból? Azt gondolom, hogy sokkal jobban kellene figyelnünk egymásra. Sokszor telik el úgy hétvége, hogy itthon vagyok és nem is beszélgetek a szüleimmel vagy tesómmal...vagy csak pár szót. Ez nincs jól... Meg kell becsülni minden egyes pillanatot, annál is inkább mert nem mindenkinek adatik meg a család... Fontos hogy ha egyszer oda kerülünk, hogy el kell engednünk valakit aki nagyon fontos a számunkra, ne kelljen bánkódnunk azon, hogy mennyi időt elpazaroltunk valami másra ahelyett, hogy odafigyelve éltünk volna. Becsüljük meg az ÉLETet!

Barátokról Nr.2

Hétköznapias, már-már szürke bejegyzéseimet egy nem hétköznapi ismeretség bemutatásával folytatnám... Az illető akiről most írni fogok, ugyanis cseppet sem szürke, cseppet sem átlagos...ahogy a kapcsolatunk sem. :) Ha még nem találtátok volna ki, az én egyetlen lakótársnőmről Kingáról fog szólni ez a bejegyzés. ;)
Ha mindenki felkészült akkor kezdeném is...
:D

Amikor az első albérletünkben laktam 6 lánnyal...na ott kezdődött el minden. :P Az egyik akkori lakótársam Kriszti, felhívta Kingát és csaptak egy házibulit. Én épp mosogattam, amikor kijött a konyhába egy idegen lány...én köszöntem de rám sem vakkantott... na ő volt Kinga! :D
Ezt követően mivel az albérlet nem volt megfelelő (erről olvashattok a 2009 október körüli bejegyzéseimben) költözésre került a sor. Kriszti ajánlott egy abérletet, ami közel van a sulihoz és nem is drága ráadásul jófejek lakják... :D Hát megnéztük (Katussal együtt költöztünk, róla is sokat meséltem már a 2009-es bejegyzéseimben) ... S amikor megláttam, hogy ki lakik ott őszintén szólva rendesen meglepődtem. Kinga volt az teljes életnagyságban...eleinte furcsának tűnt és kicsit távolságtartónak, de aztán csak sikerült elbeszélgetnünk. Miután megmutatta a lakást (jobb híján) oda is költöztünk. Innentől kezdve egyre több időd töltöttünk együtt-lakáson kívül is... :) Egyre több lett a közös élmény, ezt csak tetőzte amikor eljött velem Ajkára és nálam aludt, na meg a születésnapom amikor szintén meglátogatott (s kiderült, hogy ismeri a legjobb barátnőmet Brigit). :) Aztán júniusban már közösen költöztünk tovább és máig együtt lakunk. :)
S hogy milyennek is látom őt. Szív-lélek a csaj és irtó jókat lehet vele beszélgetni. S amellett, hogy mindig tud naprakész tanáccsal és leoltásokkal szolgálni iszonyatosan ŐRÜLT! Soha nem fogja vissza magát ha együtt vagyunk és nincs TABU.... Ezt nagyon szeretem benne... Valójában sohasem veszekedtünk, kisebb nézeteltérésünk is talán csak egyszer volt.
Hangulatember. Ez sajna vagy nem sajna így van. Ha jó kedve van mindenkit ránt magával, ha rossz akkor igényli a csendet maga körül. :) Eltekintve attól hogy nagyszájú akarom mondani szókimondó ritkán beszél hülyeségeket! :D :D Najóó ezt én sem gondoltam komolyan... És akkor jöjjön az árny-oldala: Kinga agresszív... :S Sajnálom ha most mindenki kiábrándult... De így van. Ha épp olyanja van akkor csíp, harap és karmol. :P Sokszor mondtam már, hogy nézzünk neki valami édes kis szájkosarat vagy legalább egy kényszerzubbonyt... :D

Hihetetlen hogy mennyi különbözőek vagyunk mégis mennyire jól tudunk együtt élni... :P Persze, sok közös dolog is van bennünk de alapvetőleg teljesen más az ő és az én személyiségem. Én sokkal többet rágódok dolgokon, ő sok mindent félvállról vesz...nem aggódik. (vegyük csak a sulit példának) Vizsgák előtt állandóan bennem van h tuti megbukok...ő meg szinte hallom ahogy mondja: "Jajj Melissza mindig ötöst vagy négyest kapsz..." És így ennyivel elrendezett. :D
Najó a közös vizsgaidőszakaink is viccesek...pl a pszichológia vizsga amire együtt készültünk...sohasem felejtem el... :D Idén egy másik pszichós tárgyból ismét megpróbáltuk, de a sok kávé miatt kicsit meghaltam...így közös Gooffy nézés lett a vége... :D
Apropo mesék... szeretem, hogy szereti a meséket! :) Meg azt is szeretem, hogy ha egy kicsit iszik mindig egyből elmondja hogy mennyire szeret! :D Jahm és a csajos bulik... najó ezeket azért nem merem ide leírni... :P :D (Szerintem sokan úgyis tudják hogy mire célzok... :D )

Nem tudom mit hoz a jövő, mennyi ideig fogjuk még boldogítani egymást, de egy biztos. Ez alatt a 1,5 év alatt iszonyatosan megszerettem... :) És mondhatni biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokáig fog ez a kapcsolat bimbóóózni... :D :)

Azon tűnődtem ma, hogy vajon honnan tudhatjuk, hogy igazán ismerünk valakit. Onnan, hogy tudjuk, hogy adott kérdésre milyen választ fog adni? Vagy onnan, hogy tudjuk, mit miképp reagál majd? Esetleg ismerjük minden mozdulatát? Minden apró rezdülését? Vagy valójában sohasem tudjuk kiismerni egymást??
Lehet, hogy így van. Azt mondjuk egymásnak nap-mint nap, hogy "Jajj ugyanmár hisz ismerlek" s az egész egy nagy hülyeség?? Úgy gondolom, hogy minden embernek több arca van. Van amit mutat s van amit nem. Van aki csak idővel meri felfedni a másik arcát? S egyáltalán jó ötlet e felfedni magunkat? Nem lehet, hogy jobb ha egy kis részünket megtartjuk saját magunknak??
Ezer kérdés bújik ki a fejemből most hogy ezen tűnődök...

Én alapvetően egy nyílt típusnak látszom, könnyen ismerkedek és hamar kötök barátságokat...ez azonban csak egy oldalam. Van egy olyan részem is-és ezzel tisztában vagyok-amelyik nem, vagy csak keveseknek nyílik meg. Ezzel csak egy baj van. Mostanában gyakran előfordult, hogy amikor végre találtam olyan embert aki alkalmas rá, hogy teljes legyek előtte-később nagyon megbántott. Elgondolkoztam, hogy mi lehet ennek az oka? Mi a gond velem? Sokan mondják, hogy naív vagyok és könnyű ezzel visszaélni. Nem értek ezzel egyet. Tény és való, hogy sokszor másnak látom az embereket mint amilyenek, de ettől még látok!
Nem szeretem ha becsapnak és nem is akarom többé átélni. Ha valaki hazudik nekem annak soha nem felejtem el azt! És ez barátságban és kapcsolatban is igaz. Nincs visszaút!

Na de térjünk vissza az eredeti témához... Biztosan éreztél már olyat, amikor megismersz valakit, hogy mintha ezer éve ismernéd... Velem most először fordult elő. Hát mit ne mondjak fantasztikus érzés, hogy önmagad adhatod és semmit sem talál furcsának... Nem lehet tudni, hogy a másik valóban önmagát adja-e ez igaz de mit számít ez ha-bár nem tudsz róla semmit...de akarattól függetlenül bízol benne?? :)

Barátokról Nr.1.

Sokat gondolkoztam, hogy ki legyen az első barát akiről írok. Ilyenkor amikor végigfuttatom az élményeimet, rájövök, hogy annyira sokan vagytok! :) Ez nagyon jó érzés, de nehéz egy embert kiválasztanom. Így egy kedves jóbarát (Tuki) tanácsára cetliket írtam és kihúztam egy nevet! :)
Így lett első emberkém Rebeka! :)


Szabó Rebeka vagy egymás közt csak Bébi! Egy iszonyatosan vidám, energikus és talpraesett csajsziról beszélünk-ezt mindenképp le kell szögeznünk! Megismerkedésünk története is legalább annyira spontán volt mint amilyen ő maga. Mindketten padragiak vagyunk és mindketten a Bródyba jártunk gimibe. Egyik reggel a 7:05-ös buszon mellém ült és szóba elegyedtem vele! :D Aztán kiderült, hogy egy helyen tanulunk és lassan már minden reggel mellettem ült... Aztán egyre többet beszélgettünk, szép lassan kiismertük egymást. Aztán jött az érettségi utáni nyár...Iszonyatosan nagy hatással volt rám. Megtanította, hogy nem szabad mindig mással foglalkozni, igenis vannak helyzetek amikor MI magunk vagyunk az elsők és mindenki más csak mellékes...vannak helyzetek amikor csak a saját akaratunkat kell előtérbe helyezni. :) Ilyen helyzet pl ha valaki kihasznált vagy csalódtál valakiben esetleg egy szakítás után. Igenis olyankor magunkkal kell foglalkozni, azt kell tenni ami nekünk jó. Lehet, hogy sokan vitatkoznának ezzel az elmélettel, de nekem segített kinyílni és kihozni magamból egy másik arcot....egy másik ént-úgymond. Véget vetett a görcsölésnek és a sok-sok értelmetlen gondolkodásnak...megmutatta, hogy lehet néha filozofálás nélkül is ÉLNI!
Érdekes, hogy pont az én Bébimet dobta a "gép", hisz pont ma találkoztunk, sétáltunk egyet a Gyűr-hegyen. Ez is egy közös jó szokásunk. Amint kibújik a napocska megyünk fel a szokásos helyre, letelepedünk és beszélgetünk... Sokszor voltunk fent borocskát szürcsölve lelket kiönetni is... :) (Piros hetes és társaik...:P Najó azt hiszem ezt a laikusok nem érthetik így egy kis segítség: 7up+házibor) :)
Az én Bébim máig óriási hatással tud rám lenni. Rosszkedvben felvidít, jókedvben velem nevet, ha nincs bulikedvem egy szavával meghozza, ha van kedvem akkor együtt pezsgünk...
Amit én magam sem hiszek el, de mi még SOHA nem veszekedtünk! :)
Egyszerűen hihetetlen de így igaz...ez a barátság még soha nem tört meg!
Remélem nem is fog soha, mert nagyon szeretem ezt a leányzót és remélem, hogy még sokáig itt leszünk egymásnak! :) Az az egy biztos, hogy rengeteg közös élményünk van...
Mesélek egy kedves kis sztorit...
Egy szép nyári napon elhatároztuk, hogy szombaton elmegyünk egy jót bulizni. Ezzel nem is lett volna gond, de Rebéék gépe elromlott és a buli feltétele az volt, hogy megjavítjuk a gépet. Számítógépes tudásomat meghaladta a kb. orosz-idejű gyártmányú közel 600000kilós gépecske így elhatároztuk hogy bevonszoljuk a szervízbe és megpróbálunk rátetetni valami időszámításunk előtti vindózt... :) Ez így is történt. A szervízes srác azt mondta 2 nap és mehetünk érte...erre mi persze elmeséltük neki, hogy most rajta múlik az esti bulink és kb. könnybe lábadt szemekkel néztünk rá... mümümümü...
A srác persze be is adta a derekát és egy sör fejében megcsinálta a 'csodamasinát'- amit mi persze egyből odavittünk neki...és persze még ő volt zavarban... :D S miután hazacipeltük az ólomsúlyú pc-t este óriásit buliztunk! :D
Na hát ezt így kell kérem szépen... Ehhez hasonló kismilliárd sztorival rendelkezünk még...
Pl amikor focibál után, kissé jókedvűen útbaigazítottunk 2 angol emberkét... ekkor született a "roundroad" szó... :D (körforgalom)
Az a gondom, hogy ahogy emlékezem egyre több idiótaság jön elő és már így is regényt írtam Róla...úgyhogy lassan le kellene zárnom a dolgokat... de persze számos dologra emlékezhetnék még: tescos éjszakai melók, szombat esték a bla-blában, délutánok áttrécselése vagy éppen átizgulása ésatöbbiésatöbbi... :)


Köszönöm, hogy vagy nekem! :$ :)

Kedves Barátaim! :)

Először is köszönöm a lelkes olvasóimnak a visszajelzéseket! :) Nagyon jól esik olyanoktól is reakciókat kapni akikkel évek óta nem találkoztam... ha csak ezért is de már megérte pötyögnöm! :) Utóbbi két bejegyzésem nem tűnhetett valami vidámnak...nem is volt az nem tagadom. Nem tudom miért olyan nehéz elengedni valakit aki még ráadásul fájdalmat is okozott...minden esetre a héten jutott jóból és rosszból is egyaránt. Hétfőn Hajón ünnepeltük mindenkinek mindenét kb... pontosabban Kritti szülinap, Bözsi szülinap, Mentes névnap, Zsombi névnap... stb. :D Nagyon klassz kis estére sikeredett összességében. Szerencsére mindenkinek sikerült magát elengednie... ...
Aztán otthon csak folytatódott a mókázás, locsolkodás, perecdobálás és társaik :D Másnap öröm volt takarítani... :P Kedden suli után volt C-s tárgyam.. a szokásos NLP... (személyiségfejlesztés és kommunikációs tréning) Megtanultuk a horgonyozás technikáját. Ez azt jelenti hogy a rossz élményeket jókkal helyettesítjük. Ha pl van egy szitu ami nagyon feldühít minket...teszem azt pl egy nem kívánatos személlyel összefutunk...na ezt a rossz érzést teljes egészében meg lehet szüntetni a technikával... :) Este elmentünk biliárdozni Andrissal, Zolival meg Kingával. Nagyon jól sikerült az este szerencsére...bár az idő nem nagyon kedvezett nekünk...:S Zuhogott az eső egész héten... :( Ezt követően szerdán sütöttünk palacsintát Tukival ami nagyon mókásan sikeredett...:) Aztán csütörtökön voltam iparosban csocsóztunk, aztán ma gyakorlatom volt és hazajöttem.
Ennyi volt a hetem... sajna ma nagyon nincs jó kedvem, de majd jövő héten biztosan jobb lesz mert már megígértek nekem egy nagy ölelést! :)
Kedden zh-zom...szorítsatok! :P
És még valami... itt a blogomon indítok egy új típusú részt, ahova minden barátomról fogok írni egy egy szöveget és fűzök hozzá képeket! :) Úgyhogy legyetek résen! :)
Pusszpáás

"Párkapcsolati nyugtalanság:
Ha egyszer megtaláljuk azt akit kerestünk, miért olyan nehéz néhányunknak elengedni szingli részünket...annyira színes és szórakoztató a szingli lét, hogy a megállapodás gondolata rögtön arra késztet, hogy felrázzuk magunkat?? És a párra találásból miért következik rögtön a megállapodás??Igaz lehet, hogy nem várhatunk mindent egy embertől...inkább kapjunk különböző dolgokat különböző emberektől, de a különböző érdekek meddig jelentenek külön hálószobát??A párban élők kidobhatják a szingli részüket??"

"... a hős szerelmes távozik, most véget ér a színdarab..."


Amikor egy kapcsolatnak vége szakad az egyik félnek sem könnyű...feltéve ha igaz érzésekről beszélhetünk. Amikor két ember szereti egymást, kölcsönösen vonzanuk kell a törődést, az odaadást, az ŐSZINTESÉGET...
Normális esetben.
De ez sajnos sosincs így..vagy csak kevés esetben. Most én is saját bőrömön tapasztalhattam, hogy milyen érzés ha valaki a szemembe hazudik hosszú időn keresztül...
Adott a srác akit nagyon megszerettem...fontosabb volt nekem mint eddig bármelyik fiú az életemben. 5 hónapot voltunk együtt... sok nehézségen küzdöttük át magunkat. Voltak nagyon szép pillanatok, napok, hetek... Az utóbbi időben azonban megnőttek a problémák. Úgy éreztem bizonytalan vagyok, nem tudtam, hogy én lennék-e neki a megfelelő lány... Egyre gyakrabban kapott el az érzés, hogy nekem nem mellette lenne a helyem..hanem szabadon, egyedül, hogy még nem kellene lekötnöm magam... de ennek ellenére felvettem a harcot saját magammal. Hogy miért?? Nem sajnálatból...hanem szerettem és meg akartam neki adni mindent amit tőlem kaphat. De nem ment. Egyre gyakoribbak voltak a hangulatváltozásaim...
Sokan mondják... hmm nőőők... :S
Igen, nők. Nem hinném, hogy egyedül nekem vannak ilyen hangulatváltozásaim. Sokat tűnődtem, hogy vajon mi okozza ezeket....Meggyőződésem volt, hogy ez nem az ő hibája, csakis az enyém. Hogy velem van a baj, hisz ő próbál mindent megadni. Épp ezért esett nagyon nehezemre feladni a küzdelmet. Amikor szakítottam nagyon fájt. Még sohasem éreztem ilyet. Rengeteget sírtam... féltem, hogy meg fogom bánni hogy elengedtem valakit aki igazán szeretett...másrészt éreztem hogy újra független vagyok s ez erőt adott. A szakítás nem épp egy hétköznapinak mondható módon történt meg. Ő spicces...épp buliba készült...én józan semmi kedvem bulizni. Látja hogy baj van és faggat. Sétálunk hazafelé. Elmond mindent amit érez...ösztökél arra hogy én is mondjam el... A könnyeimtől és a gombóctól a torkomban szólni sem bírok... Ő tovább beszél... szeret...nem akar elveszíteni...tudja hogy hibázott...
Hazaértünk...mindketten tudjuk hogy vége. Fel akar jönni. Még egy utolsó estére. Én nem akarom. Feljön... Fent folytatja a lelki marcangolást. Kérem, hogy fejezze be...csak sírok. Folytatja. Aztán ő is sír és nevet és sír... Aztán folytatja... Ő elalszik. Én sírok tovább. Reggel fél 6 kor már talpon. Ő felkel 11-kor. Kéri, hogy még egyszer mondjam ki. Én csak suttogni és bólogatni bírok, a könnyek ismét előszöknek. Ő kér még 2 perc ölelést... még egy csókot... még egy ölelést... Kérem, hogy menjen el... Elmegy, és ígéri holnap jön a dolgaiért.
Miután kilépett még pár óra sírás... gondolatok össze-vissza. Jönnek barátok, ölelnek, szeretnek, nyugtatnak, bíztatnak.
Azt kívánom bárcsak lenne okom haragudni rá... bárcsak utálnám, hogy könnyebb legyen...
Beteljesült. Mint egy rossz jóslat...
Kiderült, hogy hazudott.
Na tessék, most már utálhatom.
S rájöttem, nem könnyebb, cseppet sem.

A róla felépített képet darabjaiban találom akármerre nézek. Nem értem hogy juthat idáig valaki... És a legrosszab
b az egészben, hogy még most is csak másban keresi a hibát...

Kedves Olvasóim!

Tudom, hogy már ezer éve írtam és szánom-bánom a dolgot, de mostanában annyira felpörögtek körülöttem az események, hogy úgy érzem kissé megszédültem...s kellett egy kis idő míg magamhoz tértem. Nem is tudom, hogy hol kezdjem a dolgokat.
Megkezdődött a negyedik félévem az egyetemen. Fantasztikus tárgyakkal fog bővülni ismereteim köre... :D Valójában ez a félév tűnik az eddigiek közül a legkönnyebbnek, na de nem szeretném elszólni magam... :P Úgy néz ki hogy az eddigiekkel ellentétben most csak 2 vizsgám lesz és maradék tíz tárgyból csak zh. Hogy ez mennyire lesz eredményes az majd kiderül... Ha már eredményről van szó... Nem nagyon éri meg szétgürizni a fejed a NYME-n... :D Azon kevesek közé sorolhatom ugyanis magam akik egy vizsgán sem puskáztam, minden tárgyból tanultam...meglett minden felvett kreditem és 4 egészes súlyozott átlaggal fejeztem be a vizsgáimat. Mindezek ellenére egy fillér ösztöndíjat sem kaptam... Nem tudom mivel növelhetném a teljesítményemet, lehet, hogy meg kellene tanulnom puskázni? :) A negatívumok mellett meg kell, hogy említsem, hogy vannak olyan tárgyaim amik nagyon felkeltették az érdeklődésemet... pl. a Munkaerőpiaci képzés , az Önfejlesztés és az Olasz... :) Remélem, hogy nemcsak kezdeti lelkesedésről van szó...
A suli sokmindenben segít mostanában. Például feledtetni számos problémát...amik elől nem lehet elmenekülni, mert közvetlenül érintenek. S amelyeket nem áll módomban megoldani... :( Mint például a családi problémák...amikor végig kell nézned, hogy a számodra két legmeghatározóbb személy nem jön ki egymással, s ez olyan szintre kerül, hogy már nincs vissza út... :(
De terelődjünk inkább pozitív témákra... volt Valentin nap... :) Tavaly elég hosszan kifejtettem a véleményemet a Valentin napi őrületről..ezek a gondolataim nem változtak meg, annak ellenére hogy kapcsolatban vagyok... :) Most is tartom a véleményem, mely szerint nem az ajándék a fontos, igyekeztem olyat adni ami csak MI.... :) Azt hiszem sikerült! :) S, hogy milyen ez a kapcsolat? Sok barátom kérdezi meg tőlem... Néha azt érzem, hogy soha nem voltam boldogabb, néha azt, hogy nem tudom vajon jó úton járok-e... El-elbizonytalnodok, de vajon ez gond-e? Azt hiszem még mindig nem adtam magamnak elég időt ahhoz, hogy merjek teljes szívből, gondolkodás nélkül megnyílni, bízni... rábízni magam valakire... De azt is tudom, hogy olyan ember van mellettem aki képes belőlem kihozni mindent...ha megfejt... :) Nagyon szeretem az én hercegemet és remélem, hogy még sokáig el bírja viselni a szeszélyeimet. :P
Ha már szeszélyeknél tartok... eszembe jutott, hogy mit szerettem volna még mindenképp elmesélni. :) A mai napon új lakótárs költözött az albinkba. A kisszobából ugyanis kiköltözött Katus és most Tuki vette át eme nagyszerű lakhelyet...:) Katus nagyon nem szépen vált el tőlünk. Mindenki-aki ismer minket tudja, hogy az utóbbi időben megváltozott a kapcsolatunk, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy az a lány akivel 1,5 évig éltem egy lakásban, abból 1 teljes évet egy szobában, úgy fog elköltözni, hogy el sem köszön majd... :( Csak otthagyja a kulcsot az asztalon és annyi... Vannak emberek akik nem szeretnek búcsúzkodni, vagy az is lehet, hogy nem akart búcsút venni-mondván/gondolván, hogy még találkozunk... Na de egy pár szavas levél azért csak kellett volna...szerintem. :( Nem vagyunk egyformák... Nos és akkor lássuk csak kinek is adtuk a kisszobát?:P Tuki civil nevén Kuti Péter az én egyik legkedvesebb szaktársam, aki Balatonakarattyán lakik és imád biciklizni. A többi információt majd talán vasárnap tudhatjuk meg, amikor is bemutatkozó estet fogunk tartani, hogy megismerjük egymást.. :D Najó valójában csak viccelődés az egész, hiszen volt már időnk kiismerni egymást. Tuki ebben a tanévben szinte minden nap nálunk volt...de legalábbis többet volt nálunk mint a saját albijában. :D A legfontosabb közös vonásunk Kingának, Tukinak és Nekem hogy mindhárman nagy gyerekek vagyunk és valamilyen szinten igencsak bolondok, de azért komolyak is tudunk lenni. Ezért is jövünk ki ennyire jól azt hiszem... :) Ma költözés után hazahozott kocsival és bemutattam őt anyáéknak is. Mindenki szimpi volt mindenkinek természetesen... :) Egy szó mint száz, az eddig sem nyugodt albis élet nagyban fel fog pörögni ezentúl... :D Mindezt mi sem jelzi szebben előre mint hogy venni akarunk háziállatokat... Rengeteget tanakodtunk és összeszedtünk néhány olyan tulajdonságot mellyel az adott állatnak mindenképp rendelkeznie kell, s döntést hoztunk. :)
Megegyeztünk hogy legyen csendes, olcsó, ne egyen sokat, ne legyen túl büdös, ne kelljen naponta takarítani, ne legyen kényes, ne hullassa a szőrét... S megtaláltuk az ideális egyetemista állatot az Afrikai óriáscsigát! :) Jövő héten rendeljük meg őket. :) :P
Najóó úgy érzem sok lesz az input így inkább lassan az elköszönést kezdeném... volt még néhány esemény a hetekben amit megjegyeznék, hogy ne merüljenek feledésbe. Pl. sörözés Annában óraszünetben, Mátéval és Tukival Üvegesben valamint a kis pipu felavatása, Isti bátyjának és barátnőének megismerése, albisbácsi lakásnézős délután Tukcsival, Oázisos buli barátokkal, Charlie az unikornis trilógia XD ... Azt hiszem egyenlőre ennyi az ömlesztett információanyag... :D
Igyekszem hamarabb jelentkezni ismét!
Puszóó

"a Szeretetről"

Fogalmam nincs mi valójában a Szeretet!
Amit tudni vélek az csupán az, hogy voltak már az életemben pillanatok, amikor átjárt az érzés, hogy "Igen! Ez a Szeretet!". A Szeretet nem szükségképpen vonzás!
A Szeretet nem egyenlő azzal, hogy kedvelünk valakit. Nem kell kedvelned a másikat ahhoz, hogy elmondhasd magadról: szereted.
A Szeretet csupán azt jelenti, hogy jót kívánsz a másiknak.
A Szeretet elfogad és megenged!
Az elfogadás nem azt jelenti, hogy teljes egészében egyetértünk egymással! Az elfogadás csupán annyit jelent, hogy kölcsönösen engedünk egymásnak, hogy szabadon kifejezzük nézőpontunkat és véleményünket, anélkül, hogy a másikét értékelnénk, vagy minősítenénk.
A Szeretet tisztelet. Elismeri a másik magánéletének szentségét és sérthetetlenségét. Nem tolakodó, nem próbál befurakodni a másik belső világába.
A Szeretet támogat. Segíti, bátorítja a másikat önmaga irányításában és megvalósításában.
Nem birtokol, nem akarja értékeit másra kényszeríteni. Lehetővé teszi a másiknak, sőt ösztönzi is, hogy szabadon önmaga lehessen.
A Szeretet függetlenít és táplálja a másik kibontakozását. Csak akkor nyújt segítő kezet, ha az nem gyengíti a másiknak a saját élete iránt érzett felelősségét.
A Szeretet azt jelenti, jelen vagyok a másik személy mellett amikor valaminek a szükségét érzi, ugyanakkor nem teszek meg helyette semmit, amit neki magának kell megtennie.
A Szeretet nem elgyengíti a másikat, hanem erősíti és inspirálja.
A Szeretet intim és mégis távolságtartó! Nem igényli, hogy a másikba "belebújjon" és azt sem, hogy belé bújjanak. A Szeretet csupán arra vágyik, hogy a szeretett lény az legyen aki nem kíváncsiskodik. A Szeretet megismerni akar de nem kíváncsiskodik!
Hatalmasat sem akar csupán együttlétet...
Mégis számunkra a Szeretet az Szeretet! Önmaga úgy ahogy van: Minden és Semmi!
Nem, hogy nem kell adni, de nem is adható! Egyszerűen csak áramlik mindenen és mindenkin keresztül aki csak engedi áramolni!
A Szeretetnek nincs szüksége semmire, sem bátorságra, sem erőre, sem önfeláldozásra, sem szolgálatra, sem semmilyen más értékmérőre, melyben nagyságát, vagy egyáltalán meglétét mérni lehetne, ahhoz hogy az legyen ami: Szeretet.
A Szeretetben fel sem merül a kényszer, mert szabad. ...
Ott van minden pillanatban, mindenben és mindenkiben.
Ahogy a mosolyban, úgy a sírásban.
Ahogy a boldogságban, úgy a bántban.
Ahogy a magabiztosságban, úgy a szorongásban, tehetetlenségben.
Ahogy a szenvedélyben, úgy a gyűlöletben.
Ahogy a lelkesedésben, úgy az elbizonytalanodásban.
Ahogy a reményben, úgy a kétségben és a legyőzöttségben.
Ahogy a szélben, úgy az esőben.
Ahogy bennem, úgy benned is!
A Szeretet attól Szeretet, hogy tudunk róla, érezzük, adjuk, kapjuk, megtapasztaljuk vagy átéljük!
Attól Szeretet, hogy Szeretet!
És Te egy vagy vele!


(írta:Kövi Szabolcs)

Morandi - Save Me

When I’m with you
Everything seems better
Now I know
I see it all today
We were ment to be together
I’m in pain when you’re away

Refren:
Come on and save me
I’m loosing my touch
Day after day
Cause I miss you so much
Come on and save me
I’m loosing my mind
Waiting and waiting
For you to be mine

Come and save me
From me… me…
Come and save me
From me… me…

Kedves Blogolvasóim!

Először is mindenkinek boldog új esztendőt szeretnék kívánni! :)
Másodszor szeretném megköszönni a szilvesztert Dodiéknak, nagyon jól éreztem magam és persze mindenki! Dodi blogjában fantasztikusan leírta a szilveszteren történteket és az az egy biztos, hogy felülmúlni nem tudnám, így hát csak reflektálni tudok az általa összefoglaltakra...

"Az első érkezők Melcsyék voltak, akiket sikerült a Víztorony utca és a Kossuth híd közötti szakaszon nem észrevennem, mondjuk ez rájuk is igaz, bár én egyedül voltam, s így mind individumot nehezebb volt észrevenni."

Hát Dodi ez egy örök rejtély marad, hogy hol mentünk el egymás mellett... :D De odataláltunk a házatokhoz...ami nem egy utolsó dolog... ;)

"Szóval hét óra után kicsivel, negyed nyolc után pár percel, már mindenki szépen a Víztorony utca laknál volt. S hogy ki mindenki? Hát vegyük csak sorra Timi és kisérője Matyi, Melcsy és lovagja Pinyő, Tuki és Kammila, és Kinga. Miután már mindenki ismert mindenkit megkezdődhetett a Welcome Drink elfogyászta, ami ezúttal egy kis mézes szilva volt. Meglepően ízletes kis anyagnak minősűlt így hát mindenki nagy lelkesen fogyasztotta, s míg a kiszobában szépen lassan önálló életre kelltek az események, addig Melcsy a konyhában munkálkodott.

Hogy az óév utolsó estéje se telljen el Melcsy rombolás nélkül, így most a konzervnyitónk került a veszteséglistára. "

Drága olvasóim higyjétek el én nem is rontottam el a konzervnyitót... :P Csak rossz irányba csavartam és kicsit szétesett... :D De amúgy Dodi összerakta :P Mellesleg megérte ez a kis áldozat a végcél ugyanis fantasztikusra sikeredett... (bólé) :D

"Ahogy telt múlt iperedett az idő, az éfél is egyre közeledett, a hangulat pedig kezdte elérni a tetőfokát. Melcsy remekül megtalálta gazdász hölgyeinkel a közös hangot, s gyakorta vackolták be magukat a konyhába. Ezen beszélgetésekről sajna nem tudok tudósítani, mert bizony ekkor a férfiak szigorúan száműzve voltak, mint az úri időkbe a nők a kártyaasztatltól. Így hát mi úrak cseverészéssel, a mérnöki szemlélettel, s a pipával, meg egy kis italozással múlattuk az időt, míg a lányok a konyhában egyre hevesebben nevetgéltek.

Érdekes módón minden egyes szüfrazsett gyűlés után hölgyeink egyre vidámabban hagyták el a tett színhelyét, az orosz standard vodka pedig egyre jobban fogyott."

Ehhez sajnos nem tudok mit hozzáfűzni...ez tényleg így volt... :D Az hogy bent a konyhában mi történt az csak a csajok titka... ;) :P

"...fél 12 kor (fél éfélkor) nekiláttunk készülődni, s valahogy a végén sikerült lekésni az éjfélt. Így nálunk a harsány visszaszámlálás is elmaradt, s szégyen nem szégyen de a Himnuszt is youtubról hallgattuk meg..."

De feltaláltuk magunkat azért... :D Hozzátenném, hogy Julcsival mi csináltunk pezsgős koktélt...aminek ízére már természetesen senki nem emlékezik... :D Miután bepusziltuk egy nagy üveg Kalinkát...kissé remegő kézzel de összeszeltem a lime-ot Julcsi pedig nagykéssel törte a jeget... :D Szerencsére ezt nem sokan látták. Mielőtt megijednétek mindenki egyben maradt... Akik profik azok profik! :D

"Az események aztán éfél után kicsit homályba vesztek, valahogy ahogy átszökkentűnk az újévbe,a dolgok is felgyorsultak. A kisszobában továbbra is Petya flörtölt a lányokkal, míg a nagyszobába SzöSz és Stoki David Hasselhoffos mellszörzetbedobós beszélgetése zajlott, s itt ott feltünt Drakula Gróf is, Pinyő személyében. Timi és Matyi pedig a fürdöbe rendezték be szilveszteri lakosztályukat :)

Julcsi pedig Melcsyvel pusztította a Standard Orosz vodkát :) Tuki pedig lesből készítette a képeket...Én pedig naggyából próbáltam összehangolni az eseményeket :) Több kevesebb sikerrel."

Dodi csak annyit mondanék, hogy fantasztikusan összehangoltad az eseményeket és tényleg emlékezetes szilveszter marad!! :) Köszönjük a meghívást és örülök, hogy megismerhettem a barátaidat! Julcsit pedig nagyon megkedveltem! ;) :P Úgyhogy várom a folytatást!!:)

Miután eltávoztunk Dodiéktól egy hosszú hazautat kellett megtennünk... na ott volt minden... :D Miután hazaértünk kicsit mindenki elcsendesedett de az éjjel tartogatott még szép pillanatokat azért... :)

Most hogy kicsit megkésve beszámoltam a szilveszterről, szeretném megjegyezni, hogy végeztem a vizsgákkal is végre... úgyhogy jön a pihenés!!! :) Tegnap találkoztam Bébimmel (Rebekával), nagyon jó volt végre egyet beszélgetni...szombatra pedig egy vizsgaidőszak-záró bulit tervezünk... Már nagyon várom, hogy ismét együtt legyen a csapat... :) De azért sokkal jobb lenne ha Istim is velünk tartana és megismerné azokat az embereket akiket a világon mindennél jobban szeretek! :) Jaaahm amúgy nemsokára 2 hónapja együtt vagyunk. :$ Nagyon sok dolog történt ez alatt a két hónap alatt és néha úgy érzem mintha már évek óta együtt lennénk... :) Mindent összevetve úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülök hozzá és egyre jobban szeretem... :$ Ami azért is furcsa mert már nem hittem benne hogy képes leszek így érezni... :$

Hogy miről is akartam még szólni nektek... olvastam egy nagyon de nagyon jó könyvet... szeretnék belőle idézni egy kis részt, szerintem nagyon tanulságos kis történet...nekem nagyon megtetszett! :)

„Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.

Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hadd repüljön vele és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.

De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.

Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.

És egyedül érezte magát.

És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”

A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.

A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: „Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki , és tisztán tartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.

Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.

„Miért jöttél?”- kérdezte a halált

„Hogy újra együtt repülhess a madaraddal!”- felelte a halál „Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.” „

(Paulo Coelho: Tizenegy perc)

Azt hiszem ennyi lenne mára... :) Hagylak titeket feldolgozni ezt az információkavalkádot! :D
Jahm még annyi, hogy remélem tetszik az új dizájnom mert én első látásba beleszerettem...és hogy Isteenek ismét köszi a segítséget!! :$

További szép napot!! :) :P