Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

- amikor újra a régi vagy
- amikor nem hiányzik semmi
- amikor nem hiányzik senki
- amikor a barátaiddal töltöd a szabadidődet
- amikor újra őszintén nevetsz
- amikor mindent derűsen látsz
- amikor nem számítasz rá
- amikor mégis ott terem
- amikor meglátod
- amikor megért és megérted
- amikor érdekel és érdekled
- amikor megnevettet és megnevetteted
- amikor megkedveled és megkedvel
- amikor megcsókol és megcsókolod
- amikor megfogja a kezed és megfogod a kezét
- amikor megölel és megöleled
- amikor nem kell más
- amikor SZERET
- amikor SZERETED!

Szex és más SEMMI??? Tényleg semmi??

Csak szex és más semmi, Szex telefonhívásra, Édes november, Csak szexre kellesz, Jóbarátok, Szex és New York és még kismillió film középpontjában áll a szex érzelmek nélkül. Legalábbis mindig így indul, aztán a végén persze mindig mindent elsöprő szerelem a vége. A valóságban azonban ez valahogy mégsem működik...legalábbis nagyon ritka. Sok barátom és barátnőm beszámol a magánéletéről és összességében az a tapasztalat, hogy a lányok (még ha nehezen is vallják be) mélyebb érzéseket kezdenek el táplálni az elviekben közömbös személy iránt, míg a fiúk tartani tudják magukat az érzelemmentességhez. Mielőtt még jönnének a kritikák, hogy a férfiak ellen írok, szeretném leszögezni, hogy nem ez a célom. Csak pár napja egy olyan beszélgetésbe keveredtem ami meglepett. Mi nők hajlamosak vagyunk az apró jeleket is komolyan venni. Ha valaki- akivel ilyesfajta testi kapcsolatot alakítunk ki, kedvesen bánik velünk - elég egy apró jel és már túlkombináljuk a szituációt.... Megkérdeztem egy barátomat, hogy miért van ez? Miért értjük félre? Szerinte túl bonyolítunk mindent, túlságosan érzelmesek vagyunk, nehezen kapcsoljuk ki ezt a részünket...de hát könyörgöm, ezért vagyunk nők! Nemde? De ha előre tudjuk, hogy ez lesz a vége akkor miért megyünk mégis bele??
Nem tagadom számos lehetőség nyílt és nyílik is előttem, hogy ilyesféle kapcsolatokba keveredjek, de valahogy mégis távol maradtam ettől. Néha úgy érzem nagyon nem illek ebbe a világba... Úgy tűnik számomra, hogy az embereknek semmit nem jelent, hogy épp kivel fekszenek le. Szinte az összes barátomnak volt már egy éjszakás kapcsolata! (És szinte az összes meg is bánta...de ez már más kérdés, hisz nekik és ez a lényeg..) A legrosszabb az egészben, hogy sokan nem is értenek meg emiatt. Mitől félek? Tökre egyszerű... épp attól amiről a fent említett filmek szólnak. Hogy hova is vezet az egész?! Ettől még nem vagyok prűd...egyszerűen többre vágyom!
Szex szerelem nélkül??
Megvolt!
Már több kell.

Sylvia Plath: Hajsza


Egy párduc üldöz szüntelen,
Rögtön megöl, ha utolér.
Fákat perzsel a sűrű vér,
Jár, mint a nap, fenségesen.
A nyomomban van, közeleg,
Lépked feketén és puhán,
Varjú károg a tüskefán:
Vad, végzetes vadászat ez.
Szédít a forró, déli nap,
Szikla szaggat és tüske tép.
Vérében miféle sötét,
Érzéki vágyak izzanak?

Övé a föld: mindent befal,
Lohol az ősi bűn nyomán,
Felüvölt: vért, friss vért kíván,
A szája nyílt seb: húst akar.
A foga fényes és fehér,
Szép szőre forró és feszes,
A csókja perzsel, karma metsz,
Vak szomja végzettel felér.
Mohó nagymacska: asszonyok
Forró vérétől részegül,
A testük ég el étekül,
Ha szörnyű étke fellobog.

Most árny remeg a dombokon,
Az éjfél forr a fák felett;
Ő puha talpakon követ,
Sötét szerelmével befon.
Álmom bozótján meglapul
A fényes karmú karcsú test:
A comb feszes, prédára les,
Vad éhe sosem csillapul.
Heve megperzsel, meggyúlok,
Rohanok égő fák alatt,
Hol oltsam izzó lázamat,
Ha sárga szempár billogoz?

Vérrel próbálom hűteni,
Odavetem a szívemet,
De ez sem elégíti meg:
Az egészet követeli.
Dorombol, csábít, szédülök,
Az erdő lángol, csonkig ég;


Szomjazom szörnyű közelét,
És mégis elmenekülök.
Félelmem szűk toronyszoba,
Oda kerget a bűntudat.
Sorra zárom a zárakat,
De gyorsul vérem ritmusa:

A lépcsőn párduc lépeget,
Hallom: jön, jön, jön, közeleg.

"Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon!"

Mondta Goethe a világirodalom egyik legnagyobb költője. S valóban nincs annál meghittebb dolog, mint amikor két ember feltétel nélkül, teljes bizalommal szereti egymást. A tél kellős közepén, a nagy hidegben valahogy melegséggel tölti el a szívünket ha a szeretetet ünnepelhetjük. Gondoljunk csak a Karácsonyra- mint szeretet ünnepére és a februárban aktuális Valentin napra azaz a szerelmesek napjára. Eme jeles alkalom történetét számos legenda övezi, pontosan nem lehet tudni, hogy honnan is ered. A sok kis történet közül számomra a legérdekesebbnek talán az bizonyult, mely szerint az ókori Rómában II. Claudius megtiltotta a fiatal férfiaknak, hogy megnősüljenek mondván, hogy a független- nőtlen férfiakból jobb katonák válhatnak. Egy Valentin nevű lelkész azonban felismerte, hogy ez a döntés nem helyes és félő hogy a határozattal csak nőni fog a titokban kötött házasságok száma. Amikor az uralkodó rádöbbent, hogy a pap ellent mondott határozatának, bebörtönözte. Valentin a börtönben barátságot kötött a börtönőr lányával. Az ősi legenda szerint a férfi imájával gyógyította meg a lányt majd kivégzésének napján levelet írt neki, amit így írt alá: "A Te Valentinod". A férfi önzetlen szeretete és romantikus elvei miatt válhatott a szerelem napjának névadójává.

Maga az ünneplés angolszász eredetű és a 15. század óta népszerű Angliában, Magyarországon csak a 90-es évek elején terjedt el. Az eredeti üzenete az volt, hogy a szerelmesek üdvözlőkártyákra írt verseikkel jelezzék egymásnak érzéseiket. Mára ez a hagyomány mondhatni teljesen háttérbe szorult. Az érzelmek kifejezése ma már egyre kevésbé történik szavakban, sokkal inkább ajándékokban. Bár az ünnep csak február 14-én van, az üzletek már január elején elhalmozzák a kirakatokat és a polcokat. Ameddig csak szem ellát szívecskék meg plüssmacik sorakoznak… Alapvetően romantikus dolog, hogy meglepjük párunkat valami kedves ajándékkal de összességében azt látom, hogy sajnos ez a nap is egyre inkább az anyagiakról szól. Ha két ember szereti egymást akkor minden nap adnak egymásnak valamit...nem épp tárgyi dolgokra gondolok, hanem egy részt magukból. Minden nap egy kicsit többet. Jó dolognak tartom, hogy van egy nap az évben amit a szerelem napjának hívunk, de vajon ennek így kellene zajlania, mint ahogy manapság megy?

Úgy gondolom- s szerintem sokan egyet értenek velem, miszerint többet ér egy együtt töltött délután/este mintsem egy doboz bonbon vagy egy bármilyen ajándéktárgy. A közösen átélt időt különlegessé lehet tenni, hogy emlékezetes Valentin nappá váljon...de ehhez nem a pénztárca az elsődleges kellék. A legfontosabb talán, hogy bármit is adunk a másiknak jelképezze a kapcsolatot. Ez a nap a lehető legjobb lehetőség arra, hogy a pislákoló tüzeket ismét lángra lobbantsuk, visszaemlékezzünk a legszebb közös pillanatokra és elmondjuk a másiknak azokat az érzéseinket amikről nem beszélünk nap mint nap. Annál is inkább mivel a mai rohanó világban nincs az embereknek elég idejük a szeretteikkel lenni, pihenni, beszélgetni. Azoknak tehát akik kapcsolatban vannak, jó lehetőség lehet ez az ünnep valami különleges dolog megvalósítására. De mi van azokkal akik egyedül tengetik hétköznapjaikat? A „szinglik”-ből ez a nap bizony rengeteg negatív érzést hozhat ki. S ami a legrosszabb, hogy a fantasztikus marketingnek köszönhetően nem csak 14-én kell szembesülniük az egyedülléttel, hanem nap mint nap hetekkel az ünnep előtt. De nem szabad elkeseredni, próbáljunk pozitívan hozzáállni ehhez a naphoz és foglalkozzunk magunkkal, csináljuk azt amihez csak kedvünk van, vagy találkozzunk barátainkkal, kapcsolódjunk ki. Akár van párunk- akár nincs tekintsük ezt a ünnepet egy különleges napnak, amikor az érzelmeknek nem kell határt szabnunk. Végezetül, becsüljük meg ha van kinek azt mondani:

Szeretlek! „A Te Valentinod”.

Linka Melinda

Kedves Olvasóm!

A következő kis mesével szeretnék áldott, békés, szeretettel teljes Karácsonyi Ünnepeket kívánni Neked! :)

" Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte:

-Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?

-Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett:

-Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?

-Nem Szeretet, nem tudlak elvinni - válaszolt a Büszkeség,- itt minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:

-Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!

-Oh, Szeretet! mondta a Bánat! én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.

Hirtelen megszólalt egy hang:

-Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment.
A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:

-Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?

-Az IDŐ volt, mondta a Tudás.

-Az IDŐ?- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ?

A Tudás válaszolt:

-Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"

Elveszett lovagkor

Ha megkérdezné valaki, hogy milyen korszakba mennék vissza akkor nagy valószínűséggel a lovagkort választanám. Oka meglehetősen egyszerű. A nők gyönyörű ruhákban jártak, s bár helyzetük nagyban függött rangjuktól, sokkal nagyobb becsben tartották akkor a nő legfontosabb értékét- a szívét.
A kisfiúk arról álmodtak, hogy egyszer hős lovaggá ütik őket és elnyerik egy gyönyörű nő kegyét. Álmukért pedig kisgyerek koruktól küzdöttek... mígnem elsajátították az összes lovagi erényt és megkapták a kitüntetést.
Mi lett ma ezekből a lovagi erényekből? Maradt egyáltalán valami???

Lássuk csak: BÁTORSÁG... azt kell, hogy mondjam, hogy változó. Néhányan bátrak és kiállnak magukért- ők általában el is érik céljukat, s vannak akik bátortalanok és ők még az esélyt sem adják meg maguknak. Személy szerint nálam helyzetfüggő, hogy bátor vagyok-e... ha nagy a tét akkor kevésbé-bár mostanában gyakran éreztem, hogy nincs veszteni valóm és inkább megpróbálok mindent, minthogy később azon rágódjak mi lett volna ha... A férfiaknál azt lehet megfigyelni, hogy egy kevésbé megnyerő külsejű férfi is igen könnyen eladhatja magát (nem is akármilyen nőnek) ha van mersze és kiáll magáért. Persze mindig ott a bukás lehetősége, de a lehetőség azért van, hogy éljünk vele. ;)
A második erény az IGAZSÁGOSSÁG...ez nagyon szubjektív, hogy kinek mi az igazságos...azt gondolom erre kár szavakat fecsérelni, hiszen mindenki a maga igazáért küzd. Az egyetlen fontos dolog, hogy soha ne felejtsük el egy kicsit a másik szemével is nézni az adott helyzetet- ez nagyban hozzájárulhat egy mindenki számára kedvező állapot eléréséhez, egy kompromisszumhoz.
Ezt követően sorba jönnek olyan erények amelyek szerintem kevésbé fontosak egy kapcsolatban, mint például az irgalom vagy a hit vagy a nagylelkűség... ezek az élet egész más terén bontakozhatnak ki...talán most nem is foglalkoznék velük. Térjünk inkább rá a REMÉNYre. A REMÉNY szerintem az egyik legszebb magyar szó. Egy csoporttársam egyik órán azt mondta, hogy számára ez egy abszolút negatív jelentéstartalommal bíró kifejezés. Én imádom ezt a szót, engem erővel tölt fel. Nekem teljesen pozitív élményt ad. A remény egy olyan kis pici fény ami mutatja az utat a célod felé egy végtelennek tűnő sötét labirintusban. A férfiak szerintem legalább ugyan annyiszor remélnek mint a nők, csak talán nem szeretnek. A remény az olyan esetlen...vagy bejön vagy nem. Olyan nőknek való dolog... :)
ERŐ: hát ez az ami minden férfinak talán a legfontosabb manapság. Hogy "legyen helyén az az izom", hogy tudjon valamit mutatni a nőnek, a barátoknak, önmagának. De miért? Önbizalom? Bizonyítás? Valami ilyesmi bújhat a háttérben. Régebben a gyengék védelmezése volt az elsődleges indok...ma már nem erről van szó. Persze nem utolsó szempont hogy valaki meg tudja e védni a szeretteit adott esetben a barátnőjét valaki(k)től...de azért itt többről van szó. Lehet, hogy sok férfi attól érzi magát igazán vonzónak és akkor érez magában kellő önbizalmat ha elégedett a testével. Hát azt hiszem ezt mi nők nem bánjuk... ;P És ami minket illet-és ami engem illet erősnek nem mondanám magam. :) Legalábbis fizikailag nem... :) De azért vannak nők akik mindent megtesznek hogy ringbe szálljanak hím társaikkal. :D
Még egy erény és befejeztem mára... HŰSÉG. Na ez az aminek bőven híján vagyunk manapság. Akár nőket- akár férfiakat vizsgálunk. A hűtlenség mindenhova belopta magát...kapcsolatokba, barátságokba, házasságba...mindenhol ott van. De mi váltja ki? Meggyőződésem hogy az elégedetlenség az ok. Ha valaki hűtlen valamihez vagy valakihez az azt jelenti hogy nem kapja meg azt amire valójában vágyik ezért másban keresi azt. Persze egyszerűbb lenne olyankor kilépni a jelenlegi helyzetből és szabadon keresgélni a jót- de ez az életben nem ilyen könnyen kivitelezhető. S persze olyan helyzetek is vannak amikor nem gondolkodunk azon hogy a másiknak mégis mi lenne a jó...A kérdés csak az: Ki a fontosabb a másik ember vagy Mi magunk??

Felejtés

Ez az a szó amit soha nem akarunk hallani, aztán mégis kimondjuk és néha bizony komolyan is gondoljuk. De mennyi idő alatt és miképp lehet feledni? Vagy lehet egyáltalán? Ez is egy az élet nagy kérdései közül. Nyilván sok ember fejtegette már ezt és mi magunk is bizonyára el-eltöprengtünk erről. Amikor egy barátunk/barátnőnk kerül olyan helyzetbe, hogy felejtenie kell, bizony nagyon nagy hanggal és bizonyossággal tudjuk támogatni. Bezzeg amikor a saját érzelmi életünket kellene helyre rakni semmi sem megy. Ez a felejtés dolog pedig a legrosszabb...mintha az ember fogát húznák. Ha szépen ér véget egy kapcsolat nehezen felejti el az ember a jó dolgokat. Szentül hittem, hogy ha csúnya véget ér egy románc akkor sokkal könnyebb túllépni rajta. Hát tévedtem. S akkor megfogalmazódott egy mondat:a szerelem erről szól: imádjuk egymás hibáit, aztán egy idő után gyűlöljük a másik erényeit...
S tényleg. Gondoljunk csak bele. Amíg boldogok vagyunk valakivel, megismerjük a másik jó és rossz tulajdonságait s azokkal együtt szeretjük egymást. Amikor azonban kilépünk a szingli létbe és egyedül üldögélünk a szobában a hatalmas ágy közepén, vagy épp egy buliban megismerünk egy újabb bájolgó egy éjszakás románcot kutató egyedet akkor mégiscsak előtör egy érzés: utáljuk amiért egyedül vagyunk- visszapörgetnénk az időt- csak egy pár percre, hogy ne tűnjünk olyan jelentéktelennek, magányosnak.
A feledés miért ilyen nehéz? Csak nekünk nőknek nehéz? Eddigi tapasztalatok alapján kijelenthetném , hogy mi nők sokkal nehezebben felejtünk mint férfi társaink. Míg mi akár évekig újra és újra átértelmezünk egy-egy kapcsolatot, addig a pasik már árkon-bokron túl járnak. És mikor ezeket a sorokat írom akaratlanul eszembe jut pár jó barátom akik hasonlóan viselkednek mint az átlag nők. Akkor lehet hogy nem is nem kérdése az egész? Fájdalmas kijelenteni és leírni, de azt hiszem tudom a választ. Talán tényleg nem attól függ a felejtés könnyedsége és ideje hogy nőkről beszélünk-e...sokkal inkább a kötődés mélységétől. Úgy gondolom, hogy aki igazán szeret valakit az nem lép túl egyik napról a másikra. De mégis mennyi az az idő amit ki kell várni? Barátnőim szerint az együtt töltött idő felét érdemes kivárni. Ha valaki korábban új kapcsolatot létesít az nem is szeretett igazán? Ezen azért érdemes elfilózni azt hiszem. Ki kinek mennyit és mit ér?! Nem ártana felébredni a rózsaszín álomból és két lábbal a földre lépni. Az biztos, hogy az az ember akit visszasírunk az nem érdemli meg egy könnycseppünket sem! S mi segíthet hogy könnyebb legyen? Barátok, munka, hobbi, akármi ami kikapcsol. Kényesztessük magunkat, csináljuk azt amihez csak kedvünk van, mert megérdemeljük a boldogságot. A feledéssel pedig ne foglalkozzunk és ami a legfontosabb: soha ne bánjunk meg semmit! :)

Tél???


Ez az az évszak amely ellen az egész szervezetem- fizikai és szellemi téren is tüntet... Az első fagypont közeli napon már fáj a torkom és fázom még 6 pulcsiban is. Ilyenkor legszívesebben téli álmot aludnék...vagy elrepülnék valahova -mondjuk egy napsütötte helyre, mindegy hova. :P
De mi váltja ki, hisz a tél szép is lehetne. Épp hazafelé utaztam a busszal amikor elámulva néztem a havas fákat, valami csodálatos látványt nyújtott. Hétvégén pedig kint voltam szaktársaimmal Bécsben- elbűvölt a város. Minden fel volt díszítve, igazi karácsonyi hangulatom lett tőle... De valahogy mégsem megy nekem ez a szeressük a telet dolog... Sok embernek a hógolyócsaták, a hóemberépítés, a szánkózás, a szeretet ünnepe, a meleg kandalló jut eszébe a télről... nekem sokkal inkább a hideg, az elmúlás, az egyedüllét, valaminek a vége... Lehet, hogy nem állok éppen pozitívan a dolgokhoz, de biztosan lelkesebb lennék, ha lenne valaki akivel melegedhetnék a hideg napokon... de sajna úgy látszik nem csak az eső fagy meg ebben a hidegben...

"Ha tudod, mondd meg ki vagyok!?
Te nem ismersz csak egy árnyékot belőlem...egy darabot."

Nehéz megnyílni olyan ember előtt akit nem ismerek. Persze minden két emberen áll. Úgy gondolom, hogy van olyan ember aki nagyon hamar megtöri a falakat és szinte játék az egész... és persze vannak olyanok akik mellett ha megfeszülök sem tudok teljesen nyitott lenni. Mi lehet a két ember közti legfőbb különbség? Ha nem merem kiadni magam azt jelenti félek. Ha félek akkor van a másikban valami ami veszélyes lehet rám nézve... talán a legveszélyesebb dolog, ha érzem hogy az illetőt őszintén és szívből meg tudnám szeretni.

Ősz?!

Sohasem szerettem ezt az évszakot. Nem is kérdés, hogy miért... véget vet a nyárnak, egy sokkal hidegebb korszakot hoz magával. Lehullanak a fáról a levelek, elhervadnak a virágok, szép lassan elalszik a természet... A tavaszi zsongásnak épp az ellentétét produkálja: minden lecsendesedik és olyan elmúlásos hangulatba hoz. Aztán elolvastam Ady ezen versét és már nem is nézek olyan rosszallóan erre az évszakra. :) Szinte érzem a kandalló melegét és a sült gesztenye illatát. :)

"Egyszer csak, észrevétlenül
A fa alá avarszőnyeg kerül.
Megállsz a mélázó napsütésben,
Gyönyörködhetsz az őszi ködben.
Ezer színnel festett képek,
Mind a szívedbe égnek.
Nincs még egy évszak,
Mely ennyi pompát rejt
Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.
Nézheted a vadludak vonulását
Ahogy őz keresi tisztáson a párját,
Szürettől hangos a hegyoldal
Itt, ott felcsendül egy dal.
A kertekben érik a dió
Hangosan kárál a szajkó.
Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,
Tehetsz almát, krumplit a parázsba.
Mesebeli illat lengi át a szobát,
Megidézheted régi korok hangulatát.
Forralt borral kezedben, a karosszékben,
Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.
Este a csillagos eget nézve,
Felidézhetsz meséket,
Amiket egykor hallottál,
Amikor tiszta és jó voltál.
Ne bántsd az Őszt,
Fedezd fel inkább,
Amit nyújt,
Az összes titkát. "
(Ady Endre: Az ősz dicsérete)

Wass Albert: Csak csendesen

(részlet)

(...)csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
(...)
Gyere velem...
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen...

A HIBA

A szó hallatán mindenkinek keserűség, rossz emlékek, kínos helyzetek, megbánás vagy düh jut eszébe. Az biztos, hogy csupa negatív dolgot kapcsolunk a szóhoz...
Sokan sokféleképp látják a dolgot...

"Hibát elkövetni nem a gyengeség jele. Ha nem ismerjük be, hogy hibát követtünk el, az az igazi gyengeség."

Hangzik az idézet. S való igaz... de azzal, hogy belátjuk a hibát még nem teszünk jóvá semmit. Amit az ember megtesz, kimond...azt nem lehet végérvényesen visszacsinálni. Sajnos. Sajnos?? Vagy ez így jó? Lehet... lehet, hogy a hibák lényege nem is az, hogy felismerjük őket és megpróbáljuk őket jóvátenni, hanem, hogy tanuljunk belőlük, hogy legközelebb ne kövessük el őket.
Sokan mondják..okos ember a más kárán tanul... Na persze... nem nagyon adódott az életemben eddig olyan szituáció amit azért tanultam meg mert XY is elkövette. Szerintem mindenki a saját kárán tanul leginkább. De az is érdekes, hogyha elkövetek egy hibát és belátom, azzal próbálom nyugtatni magam, hogy biztos ez sem véletlen..."Ennek biztosan oka volt" :)
Mint mindennek ugyebár...
De elméletem számos kérdőjelet hagy azért maga után... Sok helyzetben felmerül a kérdés, hogy mi lett volna ha akkor nem hibázom??

Na ez az amit sohasem tudhatunk meg már! S talán nem is érdemes erre gondolni. Azt mondom próbáljuk meg mindig kihozni az adott helyzetből a legjobbat...legyünk megbocsátók és tudjunk bocsánatot kérni!

Ennyiről szól! ;)

"Párkapcsolati nyugtalanság:
Ha egyszer megtaláljuk azt akit kerestünk, miért olyan nehéz néhányunknak elengedni szingli részünket...annyira színes és szórakoztató a szingli lét, hogy a megállapodás gondolata rögtön arra késztet, hogy felrázzuk magunkat?? És a párra találásból miért következik rögtön a megállapodás??Igaz lehet, hogy nem várhatunk mindent egy embertől...inkább kapjunk különböző dolgokat különböző emberektől, de a különböző érdekek meddig jelentenek külön hálószobát??A párban élők kidobhatják a szingli részüket??"

"a Szeretetről"

Fogalmam nincs mi valójában a Szeretet!
Amit tudni vélek az csupán az, hogy voltak már az életemben pillanatok, amikor átjárt az érzés, hogy "Igen! Ez a Szeretet!". A Szeretet nem szükségképpen vonzás!
A Szeretet nem egyenlő azzal, hogy kedvelünk valakit. Nem kell kedvelned a másikat ahhoz, hogy elmondhasd magadról: szereted.
A Szeretet csupán azt jelenti, hogy jót kívánsz a másiknak.
A Szeretet elfogad és megenged!
Az elfogadás nem azt jelenti, hogy teljes egészében egyetértünk egymással! Az elfogadás csupán annyit jelent, hogy kölcsönösen engedünk egymásnak, hogy szabadon kifejezzük nézőpontunkat és véleményünket, anélkül, hogy a másikét értékelnénk, vagy minősítenénk.
A Szeretet tisztelet. Elismeri a másik magánéletének szentségét és sérthetetlenségét. Nem tolakodó, nem próbál befurakodni a másik belső világába.
A Szeretet támogat. Segíti, bátorítja a másikat önmaga irányításában és megvalósításában.
Nem birtokol, nem akarja értékeit másra kényszeríteni. Lehetővé teszi a másiknak, sőt ösztönzi is, hogy szabadon önmaga lehessen.
A Szeretet függetlenít és táplálja a másik kibontakozását. Csak akkor nyújt segítő kezet, ha az nem gyengíti a másiknak a saját élete iránt érzett felelősségét.
A Szeretet azt jelenti, jelen vagyok a másik személy mellett amikor valaminek a szükségét érzi, ugyanakkor nem teszek meg helyette semmit, amit neki magának kell megtennie.
A Szeretet nem elgyengíti a másikat, hanem erősíti és inspirálja.
A Szeretet intim és mégis távolságtartó! Nem igényli, hogy a másikba "belebújjon" és azt sem, hogy belé bújjanak. A Szeretet csupán arra vágyik, hogy a szeretett lény az legyen aki nem kíváncsiskodik. A Szeretet megismerni akar de nem kíváncsiskodik!
Hatalmasat sem akar csupán együttlétet...
Mégis számunkra a Szeretet az Szeretet! Önmaga úgy ahogy van: Minden és Semmi!
Nem, hogy nem kell adni, de nem is adható! Egyszerűen csak áramlik mindenen és mindenkin keresztül aki csak engedi áramolni!
A Szeretetnek nincs szüksége semmire, sem bátorságra, sem erőre, sem önfeláldozásra, sem szolgálatra, sem semmilyen más értékmérőre, melyben nagyságát, vagy egyáltalán meglétét mérni lehetne, ahhoz hogy az legyen ami: Szeretet.
A Szeretetben fel sem merül a kényszer, mert szabad. ...
Ott van minden pillanatban, mindenben és mindenkiben.
Ahogy a mosolyban, úgy a sírásban.
Ahogy a boldogságban, úgy a bántban.
Ahogy a magabiztosságban, úgy a szorongásban, tehetetlenségben.
Ahogy a szenvedélyben, úgy a gyűlöletben.
Ahogy a lelkesedésben, úgy az elbizonytalanodásban.
Ahogy a reményben, úgy a kétségben és a legyőzöttségben.
Ahogy a szélben, úgy az esőben.
Ahogy bennem, úgy benned is!
A Szeretet attól Szeretet, hogy tudunk róla, érezzük, adjuk, kapjuk, megtapasztaljuk vagy átéljük!
Attól Szeretet, hogy Szeretet!
És Te egy vagy vele!


(írta:Kövi Szabolcs)

Morandi - Save Me

When I’m with you
Everything seems better
Now I know
I see it all today
We were ment to be together
I’m in pain when you’re away

Refren:
Come on and save me
I’m loosing my touch
Day after day
Cause I miss you so much
Come on and save me
I’m loosing my mind
Waiting and waiting
For you to be mine

Come and save me
From me… me…
Come and save me
From me… me…

...

"...mert a fájdalomnak jönnie kell. Megszegtem a magam számára fölállított összes szabályt. Ahelyett, hogy kitértem volna az emlékek útjából, elébük mentem, és boldogan fogadtam őket. Olyan tisztán hallottam a hangját a fejemben...Ennek még megfizetem az árát az biztos..." :(
(Stephenie Meyer: New Moon)

Egy kis Csernus doktorúr...hihetetlen, hogy mennyire igaza van... :$ :S

"...Tehát a szarleves tetejére nyomjunk egy kis tejszínhabot, az majd megédesíti az elbaszott életünket! De koncentráljunk a jóra. És közben mi lesz akkor, amikor elfogy a tejszínhab és elkezdünk szargombócokat enni? Mi van a valódi problémával? A carpe diem megszünteti a konfliktust. Hát ez nem semmi... " (Dr. Csernus Imre: A nő)

C of d...ismét :$ :(

"Százszor fogalmaztam át ezt a lapot,
Százszor gondoltam át mit írjak Neked,
Számítok rá, hogy választ nem kapok,
Száz év múlva sem érem el a kezed.

Beszélni nehéz, ezért csak írok,
Remélem, olvasod e levelet,
Torkomban gombóc, szólni nem bírok,
Kérlek, ne felejtsd el a nevemet!






(...)
Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni,
Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni.
Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek,
Bocsánat azért, ha úgy tűnt némán elküldtelek.
A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn,
Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn.

Nézem a kezed, koszos, többé nem érhet már hozzám,
Nézd a szemem, könnyes, ezzel tisztára mosnám.
Nézem az ajkad, altat, egy ideje némán hallgat,
Nézd a szavakat a papíron, mind érted jajgat!
Nézem az arcod, ami száraz tényeket hidegen közölt,
Nézd a lelkem, itt soha nem látod meg a közönyt.
Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat,
Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat.
De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az? "

C of d...

"...Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva a hibáknak...
...Hidd el nekem, sajnálom, tudom, nem tudsz többé szeretni
Most egy új utat kell keresni, és veled együtt feledni
Sajnos nem lehet ezt én is tudom így most bocsánatot kérek,
És bánni fogok minden sort, ameddig csak élek
Mert fontos voltál nekem érzem, talán több mint barát
S így próbálom most megdönteni szíved erős falát
Csak, hogy megbocsásson, s végre én is megnyugodjak egyszer
Mert nem forrt be a seb, de talán enyhíthetem ezzel
Mert bár nem beszélünk róla de megtörtént mi tudjuk
Csak két ismerős vagyunk kiknek volt még közös múltjuk
De vajon lesz e jövőnk, erre tőled várok választ
De ne is mondj még semmit ha az kételyeket támaszt..."